Nem kevesebb, mint ötmillió ember indulhat útnak Nyugat-Európa felé

 

Az afgán konfliktus miatt mintegy ötmillióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szombat esti műsorában.


Bakondi György közölte, hogy az érintettek zöme Iránon keresztül a török határt célozza meg, a törökök azonban falat emeltek ellenük és a görögök is megerősítették a határvédelmüket.


A főtanácsadó érdekes változásnak nevezte 2015-höz képest, hogy az Európai Unió ezt az ötmillió embert már nem akarja befogadni, inkább azon dolgozik, hogy Afganisztán közelében tartsa őket.

Ugyanakkor az európai országok kimenekítik Afganisztánból a saját polgáraikat, valamint azokat az afgánokat, akik az elmúlt húsz évben segítettek a NATO-csapatoknak, mert ők közvetlen veszélyben vannak – jelezte.

Bakondi György arról is beszélt, hogy érzékelhető az illegális bevándorlás növekvő mértéke Magyarország határainál: a napi elfogások száma már meghaladja a 300-at. Sok afgán érkezik, ez azonban nem a tálib hatalomátvétellel függ össze, hiszen azok, akik ebből az okból indultak el Afganisztánból, még nem érhettek ide.