Pokoli a forróság Athénban – veszélybe került az áramellátás

 

Történelmi hőség tombol Görögországban: 40 Celsius-fok feletti meleget mérnek országszerte, de a következő napokban akár 47 fok is lehet. A helyiektől azt kérik, hogy akinek nem muszáj, inkább el se induljon otthonról. Közben a sok klímahasználat miatt az összeomlás szélére került az áramellátás – számolt be az M1 Híradója.


43 fokot mutatott a hőmérő Athén egyik utcáján. Napok óta extrém meleg van a görög fővárosban és az ország más részein is. A hőségnek még messze nincs vége, az elkövetkező napokban még ennél is nagyobb lesz a forróság, lesz ahol 45–47 fokot mérhetnek majd.

A helyiek a ventilátorok és a párásítók alatt ülnek, főleg csak vizet iszogatnak. A város azonban tele van turistákkal, akik ilyenkor sem hagyják ki a látogatást az Akropoliszra. A városi hatóságok délben bezárják a műemlékeggyüttest, hogy megóvják a turistákat a nagy melegtől.

A rekkenő hőségben egy napra tett serpenyőben pillanatok alatt megsült a tojás, de egy egyszerű vaslapon is lehet tojást sütni. A strandok megteltek, aki csak tehette ott próbált felfrissülni.

A hatóságok arra kérik az embereket, csak akkor végezzenek fizikai munkát, ha ez halaszthatatlan, ne utazzanak, lehetőleg maradjanak otthon, ha tudnak klímával hűteni. Ugyanakkor

arra is kérik a görögöket, ne állítsák 26 foknál alacsonyabbra a légkondicionálókat, mert az áramellátás az összeomlás szélére került.

1987 óta a legsúlyosabb hőhullámnak vagyunk a tanúi. A képzeletükre bízom, micsoda teherrel néz most szembe az áramellátásunk. Biztosíthatok mindenkit, a hatóságok megtesznek mindent, hogy zavartalan legyen az áramellátás, cserébe a fogyasztóktól is segítséget kérünk” – fogalmazott a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz.

Utoljára negyven éve mértek az országban 43–44 fokos meleget. Az akkori hőhullámnak több mint ezer halottja volt Görögországban.

A rekkenő hőségben az országban több mint száz helyen erdőtüzek pusztítanak. Rodoszon volt a legjelentősebb, ott nagy erőkkel oltották a lángokat, és már ellenőrzés alatt tartják a tüzet.