Biden elnök lemondásra szólította fel a szexuális zaklatással vádolt New York-i kormányzót

 

Joe Biden amerikai elnök márciusban tett kijelentését megerősítve ismét lemondásra szólította Andrew Cuomo New York-i kormányzót, miután egy független vizsgálat során megállapítást nyert, hogy legalább 11 nőt zaklatott szexuálisan, köztük jelenlegi és volt kollégáit. New York állam főügyésze kedden bejelentette, hogy hónapok óta tartó vizsgálataik igazolták a politikus elleni vádakat.

Joon Kim (középen) nyomozó társa, Anne Clark és Letitia James (balra) mellett állva beszél egy sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették az Andrew Cuomo kormányzó ellen folytatott vizsgálat eredményét 2021. augusztus 3-án. A nyomozás megállapította, hogy New York-i kormányzó szexuálisan zaklatott több nő munkatársát. (Fotó: EPA/Justin Lane)

Joe Biden elnök újságírók kérésére kommentálta annak a független vizsgálatnak az eredményét, amelyet Letitia James New York-i főügyész rendelt el, és amelynek részleteit kedden ismertették.


Az amerikai elnök válaszában kifejtette: kitart márciusban tett kijelentése mellett, azaz szerinte

Cuomónak le kell mondania, miután beigazolódtak a vele szemben felvetődött szexuális zaklatási vádak. Arra a kérdésre azonban, hogy Cuomóra felelősségre vonás vár-e a Demokrata Párton belül, Biden nem válaszolt.

A Fox News értesülései szerint Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke szintén lemondásra szólította fel Cuomót, helyi idő szerint kedden.

Letitia James főügyész az általa vezetett független vizsgálat részleteit ismertetve közölte: a kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott, köztük olyanokat, akik a politikus irodájában dolgoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő. „A kormányzó és csapata lépéseket tett annak érdekében, hogy megtoroljanak legalább egy volt alkalmazottat, amiért elmondta történetét. A független vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Andrew Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, és ezzel megsértette a szövetségi és a tagállami törvényeket egyaránt” – fogalmazott a főügyész.

Hozzátette: a zaklatási vádak mellett Cuomót felelősség terheli az „ellenséges és mérgező munkahelyi légkörért” is.

James irodája Anne Clark és Joon Kim ügyvédeket kérte fel, hogy folytassák le a hónapokig tartó vizsgálatot. A főügyész tájékoztatása szerint az ügyvédek a vizsgálat során 179 emberrel beszéltek, köztük 11 panaszossal. Az ügyvédek 74 ezer bizonyítékot vizsgáltak meg, köztük dokumentumokat, e-maileket, hangfájlokat és fotókat.

„A független vizsgálat megállapította, hogy Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, akik közül sokan fiatal nők voltak. Nem kívánt érintésekkel, csókokkal, ölelésekkel és illetlen megjegyzésekkel”

– részletezte a nyomozás eredményeit a főügyész.

Andrew Cuomót az év eleje óta több nő is megvádolta azzal, hogy szexuális tartalmú megjegyzéseket tett nekik, vagy „illetlenül érintette meg őket”. A kormányzó a kezdetektől tagadta az ellene felhozott vádakat, de korábban elnézést kért, ha – ahogyan fogalmazott – akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozott néhány nőt.

Cuomo, aki korábban sem volt hajlandó lemondani a törvényhozók és vádlói felszólításai ellenére sem, a jelentés keddi közzététele utáni beszédében azt állította: soha nem zaklatott senkit, és továbbra sem mond le pozíciójáról. „Először is azt szeretném, ha közvetlenül tőlem tudnák meg, hogy soha senkit nem érintettem meg illetlenül, és nem tettem illetlen szexuális lépéseket. 63 éves vagyok. Az egész felnőtt életemet a nyilvánosság előtt éltem. Ez nem én vagyok, és soha nem is voltam ilyen” – fogalmazott videóüzenetében a kormányzó.