Igazságszolgáltatást követelnek a tavalyi bejrúti robbanás halottainak családtagjai

 

Igazságszolgáltatást követelnek „bármi áron” a tavalyi bejrúti óriásrobbanás halottainak családtagjai. Képviselőjük hétfőn sajtótájékoztatón közölte, hogy 30 órás ultimátumot adnak a kormánynak, hogy megvonja a felelős tisztségviselők mentelmi jogát.

A robbanás 2020. augusztus 4-én történt a város kikötőjében. Százkilencven ember halálát okozta, hatezren megsérültek, 300 ezer ember otthona szenvedett kárt. A hatalmas erejű detonációt ammóniumnitrát helytelen tárolása okozta.

Ibrahim Hoteit – a hozzátartozók képviselője – elmondta, hogy csoportjuk számításai szerint 218-an vesztették életüket a robbanás miatt, majd feltette a kérdést a sajtónak: „Hol tartunk ma, egy év türelmes várakozás után, remélve, hogy kiderül az igazság és megtörténik az igazságszolgáltatás?


Hoteit azzal vádolta a kormányt, hogy tisztségviselői mentelmi joguk mögé bújva egymást védik, majd pedig közölte, hogy csoportja hamarosan felhagy „békés” hozzáállásával.

Júliusban a robbanás ügyét vizsgáló egyik libanoni bíró bejelentette, hogy jogi eljárás indul számos politikus és biztonsági főnök ellen. A körvonalazódó vád szerint a gyanúsítottaknak tudomásuk lehetett arról, hogy a kikötőben veszélyes anyagokat tárolnak, de mégsem tették meg a szükséges lépéseket a tragédia megelőzéséért.