Zavargások törhetnek ki Belgiumban egy rendőri intézkedés után

 

A 26 éves, Schaarbeekből származó Mounir csütörtök délután a kórházban halt meg egy rendőrségi közbelépés után. A hírről az RTL számolt be, amit a brüsszeli ügyészség is megerősített. Vizsgálatot indítottak a letartóztatás és a haláleset pontos körülményeinek feltárására. A húszas éveiben járó férfi húga az RTL-nek elmondta, testvére több sérülést is szenvedett, amelyek szerinte csakis rendőri erőszakból származhatnak. „A rendőrség baklövései nem értek véget” – tette hozzá.

A rendőrség szerint embereik egy hívás után avatkoztak be egy meztelen férfival szemben, aki autókat rongált meg. A helyszínen kiderült, hogy a férfi alkoholos befolyásoltság alatt állt. A rendőrök kiérkezése után a férfi állítólag rosszul lett, majd mentővel kórházba szállították – közölte a HLN belga lap.

Ott csütörtök késő délután meghalt. Az RTL szerint a férfi szíve a mentőautóban megállt a kórházba szállítás közben, a kórházban pedig agyvérzést diagnosztizáltak.


Nővérének, Hindének a vallomása és ismerőse, Yassine története a rendőrséget hibáztatja. Véleményük szerint olyannyira összeverhették Mounirt, hogy azután belehalt sérüléseibe. „Amikor csütörtökön meglátogattam a kórházban, tele volt zúzódásokkal. Minden jel arra utalt, hogy megverték” – mondta Hinde.

Az agyában keletkezett vérömleny miatt halhatott meg.”

A rendőrség szerint a férfi teljesen magatehetetlen volt, és kábítószer hatása alatt állt. Az ügyészség most azt akarja, hogy alapos boncolást végezzenek a holttesten, gyors következtetéseket azonban nem fognak tudni levonni. Az ügyészség arra számít, hogy a törvényszéki vizsgálat és a toxikológiai jelentés csak néhány hét múlva készül el.

Yassine azt is elmondta, hogy az egész környék nagyon feldúlt, úgy fogalmazott, ujjal mutogatnak a rendőrségre. Már most azt jósolja, hogy minden valószínűség szerint zavargások fognak kitörni, akárcsak akkor, amikor 2021 januárjában a 23 éves Ibrahima Barrie meghalt.

A címlapfotó illusztráció.