Felfüggesztették az éhségsztrájkot a migránsok Brüsszelben

 

Véget ért a Brüsszel egyik templomában két hónapja tanyázó illegális bevándorlók éhségsztrájkja – számolt be a flamand HLN hírportál.

Május óta több mint négyszáz, okmányok nélkül Belgiumban élő migráns éhségsztrájkolt a Béguinage-templomnál és a Brüsszeli Szabadegyetem két campusánál – írta a belga lap.

Azt szeretnék elérni, hogy a hatóságok legalizálják tartózkodásukat Belgiumban. Az akció kezdete óta az éhségsztrájkolók egy része rendszeresen egészségügyi ellátásra szorult. Csak az elmúlt három napban  mintegy hatvan embert szállítottak kórházba.


Hétfőn Sammy Mahdi menekültügyi és migrációs államtitkár (a flamand kereszténydemokrat párt, CD & V képviselője) Dirk Van den Bulckot, a menekültekért felelős főbiztost jelölte ki, hogy közvetítsen a kormány és a migránsok között.

Mahdi kezdeményezésére július 15-e óta a templomtól néhány száz méterre semleges zónát alakítottak ki, ahol a migránsok tájékoztatást kaphatnak kérelmükről. Az aktivisták eredetileg azt szorgalmazták, hogy a kormány az összes résztvevő számára biztosítsa a tartózkodási és letelepedés engedélyezést, végül elfogadták a kormány ajánlatát, hogy egyenként vizsgálják meg a kérelmeket.

A migrációs államtitkár üdvözölte az illegális bevándorlók döntését az éhségsztrájk felfüggesztéséről, és reményét fejezte ki, hogy senki nem szenvedett maradandó sérüléseket.

A több mint két hónapig tartó kampányt éles politikai viták övezték, és kis híján kormányválsághoz vezetett. Egyes kormánytagok ugyanis lemondásukat helyzeték kilátásba, ha az éhségsztrájkolók közül valaki életét vesztette volna.

Hatásvadász tömegjelenetek: több évtizedes trükksorozat

A L’Echo című francia nyelvű belga lap kiemeli, az éhségsztrájkolók véget szeretnének vetni „rabszolgasoruknak”. A lap szerint életkörülményeiken szeretnének változtatni státusuk legalizálásával. (A sans-papier francia szójáték, a „papír nélküli” kifejezés alakzata a sans-culotte-okra, a francia forradalom egyik gyakran emlegetett rétegére utal, a szóösszetétel „térdnadrág nélkülieket” jelent, a térdnadrág úri viseletnek számított akkoriban – a szerk.)

A lap szerint mintegy 475 ember tartott éhségsztrájkot 54 napja. A cikk felidézi Mahatma Gandhi 21 napos éhségsztrájkát. Az egyik, állítólag Ahmed nevű illegális bevándorló „remegve” arról panaszkodik, hogy 14 kilót fogyott, „nem is érti, hogy van életben”.

Egy másik arról panaszkodik, hogy munkaadója őt és társait rabszolgaként tartja, mivel sehova nem nyújthatnak be hivatalos panaszt.

A már említett Ahmed az érzelmi húrok pengetésétől nem tartózkodó cikkben arról beszél, hogy „egy kis cukorral” tudta életben tartani magát. Kijelenti, hogy dolgozni jött Brüsszelbe, és „fél”, hogy illegális státusa okán őrizetbe veszik. Ahmed ezt „borzalmasnak” tartja, és a 21. századdal és a demokráciával nem látja összeegyeztethetőnek.

Francia ajkú nyelvterületen a – mint azt az esemény sajtóbeli tálalása is bizonyítja – súlyosan elfogult, migránspárti sajtótermékek és a liberális közvélemény nyomása mellett az illegálisan ezen országokba özönlő, köztudomásúlag többnyire munkát nem vállaló – erre többnyire nyelvtudás és munkakultúra, képesítés hiányában nem is alkalmas –, szinte kizárólag fiatal férfiakból álló, irdatlan méretű tömegek évtizedek óta élnek a templomokat elfoglaló, ott színpadias körülmények között tömeges éhségsztrájk nyomásgyakorlásának eszközével.

Ismert: a terrorcselekmények elkövetői és a keresztényellenes támadások, zaklatások szintén rendre e körökre visszavezethetők, ahol az iszlamista fanatizmus, a fundamentalista világnézet mindennaposnak mondható.

A szinte kizárólag baloldali és liberális elfogultsággal jellemezhető sajtótermékek ezeket az éhségsztrájkkal és más látványos megmozdulással kísért, többnyire NGO-k által kínos precizitással megtervezett akciókat rendre újdonságként, egyedi eseményként állítják be.

Pedig éppen ebben a templomban 2009 áprilisában már tartottak a mindenféle okmány nélkül bezúduló és a franciaországi és belgiumi területeken tanyázó tömegek nevében több százan éhségsztrájkot, Franciaországban pedig számos hasonló helyszín szolgált korábban ilyen akciókat.