2016. július 18-án egy 17 éves afgán bevándorló baltával és késsel támadt rá a többi utasra egy würzburgi vonaton. A fiatal férfi négy embert sebesített meg, egy hongkongi házaspárt és két gyermeküket, a támadás közben többször azt kiabálta, Allah akbar! (Allah hatalmas), és ez a rendőrségre beérkező segélykérő híváson is jól hallható volt.
A vonatot vészfékkel állították meg Heidingsfeldnél, ahol az elkövető leszállt, rátámadt egy másik utasra, majd megpróbált elmenekülni. Az előállítására érkezett különleges rendőri egységre is rátámadt, ezért a kommandósok lelőtték. A nyomozás eddigi adatai alapján az Iszlám Állam terrorszervezet propagandájának hatására, de egyedül, önállóan cselekedett.
Az eset után a rendvédelmi erők egy kézzel készített Iszlám Állam-zászlót találtak a lakásán, de valószínűtlen, hogy kapcsolatban lett volna a terrorcsoporttal.
A férfi menedékkérőként érkezett Németországba 2015. június végén, mint később kiderült, Magyarországon keresztül, hazánkban regisztrálták az uniós szabályok szerint, tehát ujjlenyomatot vettek tőle, és azt rögzítették az uniós menekültügyi adatbázisba.
A 2015-ös migrációs hullám során nem volt egyedi eset, hogy a hazánkat leghangosabban támadó országok nem tartották be az uniós előírásokat, így például Németország, ahová a későbbi baltás támadó ellenőrzés nélkül léphetett be.
Az elkövető videóüzenetet is hagyott maga után – a nagyjából két és fél perces felvétel Muhammad Rijadként azonosította a 17 éves afgán támadót –, amelyben azt mondta: „Elmúlt az az idő, amikor ti az országunkba jöttetek, hozzánk intézett kérdés nélkül megöltétek asszonyainkat és gyerekeinket. (…) Így Isten segítségével
minden utcán, minden faluban, minden városban és minden repülőtéren támadás fog érni benneteket. Láthatjátok, hogy az országotokban, a házatokban éltem.
Isten segítségével saját házatokban fogalmaztam meg ezt a tervet. És Isten segítségével
saját házatokban foglak benneteket lemészárolni.”
Bár valószínűsíthetően a magát afgánnak valló, de pakisztániul beszélő férfi nem állt közvetlen kapcsolatban az Iszlám Állammal, annak propagandája nagy hatást gyakorolhatott rá, emiatt követhette el a támadást.
2016. május 10-én egy 27 éves német állampolgár késsel támadt a S-Bahn München egyik állomásán várakozó utasokra. Halálos áldozat nem volt, a sajtó négy súlyos sebesültről számolt be. A hatóságok a helyszínen elfogott elkövetőt Paul H.-ként azonosították. A hatóságok tagadták, hogy iszlamista támadásról van szó, de később kiderült, hogy a támadó többször is azt kiabálta, Allah akbar!.
A 2016-os würzburgi baltás támadásról részletesen fentebb írtunk.
A 2016-os müncheni lövöldözés július 22-én történt a németországi München belvárosában, az Olympia bevásárlóközpontban. A lövöldözésnek tíz halálos áldozata volt, beleértve a támadót is, aki öngyilkos lett. A lövöldözés halálos áldozatai között egy 2001-ben született magyar állampolgárságú személy is volt.
A lövöldözést egy 18 éves iráni származású, németországi születésű, német–iráni kettős állampolgárságú férfi követte el.
A 2016-os ansbachi merénylet 2016. július 24-én történt a bajorországi Ansbach városban. Egy 27 éves szíriai menedékkérő öngyilkos pokolgépes merényletet követett el, mert nem kapta meg a menekültstátuszt.
A tettes egy zenei fesztivál bejáratánál robbantotta fel magát, tizenkét ember sebesült meg, hárman súlyosan. Az elkövető, akit korábban pszichiátriai klinikán is ápoltak, életét vesztette.
A 2016-os berlini támadás december 19-én este nyolc óra után néhány perccel bekövetkezett terrortámadás volt.
Egy lengyel rendszámú kamionnal hajtott egy elutasított tunéziai menedékkérő a belvárosi Breitscheid téren, a karácsonyi vásáron szórakozó tömegbe. Tizenegy embert gázolt halára, további negyvenkilenc áldozat megsérült. A fekete színű Scania R 450 típusú kamion sofőrjét a vezetőfülkében holtan találták, a férfival vélhetően a támadó végzett.
Az elkövető ezt követően elfutott a helyszínről a Tiergarten park irányába, és bár több szemtanú is üldözni próbálta, sikerült eltűnnie a szemük elől.
Az Iszlám Állam már a merényletet követő napokban magára vállalta a támadást.
A terrortámadás tizenkét halálos áldozata közül tizenegyen voltak a vásárban tartózkodó árusok vagy vásárlók; utóbbiak közül heten voltak németek, egy-egy fő pedig cseh, izraeli, olasz és ukrán állampolgár volt. A tizenkettedik áldozat a kamion eredeti, lengyel állampolgárságú sofőrje volt.
A sérültek között biztosan volt amerikai, brit, finn, francia, libanoni és spanyol állampolgár is, egy könnyebb sérült pedig magyar volt.