Keményen támadták Brüsszelben a magyar gyermekvédelmi törvényt

 

Magyarországról tartott vitát az Európai Parlament, ezúttal a gyermekvédelmi törvény miatt tűzték napirendre a magyar jogállamiság helyzetét – hangzott el az M1 Most című műsorában.


A mostani vita a szokásosnál is keményebb volt, ennek egyik oka lehet a témaválasztás, hiszen a képviselők jelentős része nem tudja elfogadni azt, hogy ez egy gyermekvédelmi törvény. Ők továbbra is a pedofilokkal összemosott törvénynek hívják, és ez itt náluk vörös vonal – mondta Baraczka Eszter az M1 tudósítója Strasbourgból.


A durvább hangnem másik oka az időzítés is lehet, hiszen egy választási időszak kezdődik, nem csak Magyarországon, hanem más országban is, és „jól látható, hogy a kampány ide költözött Strasbourgba”.

Az időzítéshez tartozik az is, hogy az Európai Bizottság dolgozik ezeken a bizonyos jogállamisági jelentéseken. Ezeken felül az is számít, hogy az Európai Parlament kénytelen emelni a tétet, hiszen a Sargentini-jelentés után ugyan elindult egy 7. cikkely szerinti eljárás, amiről korábban mindenki azt mondta, hogy ez az uniós jog atomfegyvere, de igazából nem halad előre, és a képviselők nagyon elégedetlenek – tette hozzá Baraczka Eszter.

Nagyjából két csoportba lehet sorolni a képviselőket, az egyik csoport büntetné Magyarországot, a másik pedig azt mondja, hogy a törvény a gyermekek védelmében született.

A címlapfotó illusztráció.