×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Két afgán tizenéves menedékkérő gyilkolt Bécsben

 

A múlt hétvégén holtan találtak egy 13 éves lányt Bécs Donaustadt kerületében. A rendőrség egy 16 és egy 18 éves afgán fiatalt gyanúsít a gyilkossággal – ezt Karl Nahammer belügyminiszter jelentette be keddi sajtótájékoztatóján. A többszörösen büntetett előéletű idősebbik elkövető elleni kiutasítási határozat van érvényben, de a fellebbezés miatt ennek végrehajtására eddig nem került sor.

A rendőrség feltételezése szerint a két afgán fiatalkorú a gyilkosság előtt megerőszakolta a kislányt. Erre utal, hogy  bódító szert találtak az áldozat szervezetében– számolt be a Heute.at hírportál.

Vizsgálják, hogy voltak-e még bűntársai a két afgánnak.

Az idősebbik gyanúsított ellen 2018 óta összesen tizenegy alkalommal tettek feljelentést, többek között kábítószer-kereskedelem, testi sértés miatt. 2020-ban rablásért ítélték el, de két hónap után próbaidőre helyezték.

Többek között ennek köszönhetően szüntették meg védelmi státuszát, ami azt jelentette a gyakorlatban, hogy vissza kellett volna térni hazájába. A kitoloncolásra azonban nem került sor a fellebbezés miatt.

Büntetlen előéletű 16 éves társa 2021 áprilisában érkezett az országba, egy évvel azután, hogy nővére és édesanyja menedékkérelmet kapott Ausztriában.

Sebastian Kurz osztrák kancellár kijelentette : „Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen”. A kancellár megdöbbenését fejezte ki az erőszakos bűncselekmény kapcsán, és mély együttérzését a család felé. Kijelentette, ilyen „barbár bűncselekmény felett nem lehet napirendre térni, a bűnelkövetőket nem támogatni kell a hamis tolerancia jegyében, hanem minél előbb ki kell toloncolni az országból”. Hozzátette, a törvény lehető legkeményebb szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben.

Karl Nehammer belügyminiszter pedig hangsúlyozta, hogy a befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség. A rendőrség nem zárja ki további tettestársak közreműködését, de a folyamatban lévő nyomozás miatt egyéb információval nem szolgáltak.

Az osztrák belügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, aki „menedéket keres és talál Ausztriában, annak be kell tartania a törvényeket, amennyiben ezt nem teszi, azonnal ki kell utasítani az országból”.

A sajtótájékoztatón óriási botrányt kavart az ORF közszolgálati televízió újságírójának egyik kérdése, amelyben azt vetette fel, hogy nem kellene Ausztriának a háború sújtotta országokból érkező, súlyosan traumatizált menekültek integrációjával jobban törődnie.

A kérdést a belügyminiszter határozottan visszautasította. A befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség – fogalmazott a tárcavezető.

Ezek után pedig az áldozat családjától is elnézést kért az újságíró kérdésfelvetésért. A közösségi médiában ezután beindult a komment áradat és egymást érték a felháborodott megjegyzések.