Részben összeomlott egy lakóház Floridában

 

Részlegesen beomlott csütörtök hajnalban egy tizenkét szintes tengerparti lakóház Floridában. Legalább egy ember meghalt, 51 embert egyelőre nem találnak a hatóságok.

A helyszínen tűzoltók és mentősök százai több tonna törmeléket fésülnek át lehetséges túlélők után kutatva. Sally Heyman, Miami-Dade megyei biztos elmondta: a hatóságok próbálnak kapcsolatba lépni a feltehetőleg az épületben lakó 51 emberrel. Egy tűzoltó közlése szerint 35 embert sikerült kimenekíteni a romok alól eddig.

Ron DeSantis floridai kormányzó szerint lehetséges, hogy további áldozatokra bukkannak a romok alatt. DeSantis közölte: azt tervezi, hogy a helyszínre látogat.


Charles Burkett, a Miami Beachtől északra fekvő Surfside település polgármestere figyelmeztetett, hogy a halottak száma feltehetően emelkedni fog. A polgármester az NBC televíziónak elmondta, hogy legalább két embert szállítottak kórházba, ahol egyikük belehalt a sérüléseibe.

Az internetre feltöltött videofelvételek tanúsága szerint az épületnek egy teljes oldala egyszerűen leszakadt. „Nehéz elképzelni, hogyan történhetett ez meg” – mondta újságíróknak Burkett.

Épületek nem omlanak csak úgy össze” – tette hozzá.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a házomlást – mondta a Miami Herald című lapnak Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye vezetője. Burkett elmondása szerint látszólag az egyik ház erkélye leszakadt, és az alatta lévőre omlott, elindítva ezzel a folyamatot.

A házat, amelyben több mint 130 lakás – ebből 80 foglalt – volt, 1981-ben építették.