Majdnem egy évig volt koronavírus-fertőzött egy brit férfi

 

Egy 72 éves brit férfi több mint tíz hónapig, mindeddig a leghosszabb ideig volt koronavírus-fertőzött.

A The Guardian cikkében nyugdíjas autóvezető-oktatóként bemutatott bristoli Dave Smith esetében 305 napig folyamatosan fennállt a fertőzöttség. A súlyos betegségen átesett férfi életben maradt, és koronavírus-tesztjei már negatívak. Mint a brit lapnak elmondta: többször állt a halál küszöbén, családjától is elbúcsúzott már, a felesége ötször kezdte el megszervezni a temetését.

Smith „az orvosi szakirodalomban mindeddig a leghosszabbnak bizonyult” esetét júliusban mutatják be a Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID).


Smith 2020 májusában került kórházba köhögéssel és lázzal.

A PCR-tesz megerősítette, hogy koronavírus-fertőzött. Nyolc nap után elbocsátották a kórházból, de augusztusban, szeptemberben, októberben és decemberben ismét kórházi ellátásra szorult „jelentős légszomj, és állapotának lázzal járó akut romlása” miatt.

2020 decemberében remdesivirterápiával kezelték, de azt 17 nap után felfüggesztették, mert hatástalan volt. Később monoklonális antitestekkel, casirivimabbal és imdevimabbal kezelték.

A Bristoli Egyetem beszámolója szerint a férfit végül sikeresen gyógyították laboratóriumban előállított antitestekkel. Állapota gyorsan javult, és a vírust 45 nappal a kombinált kezelést követően már nem mutatta ki nála a PCR-teszt.

A Regeneron gyógyszergyártó cég által készített antitest-kombináció azóta igazoltan mentette meg a klinikai vizsgálatba bevont súlyos állapotú Covid-19-páciensek életét, de a kezelés alkalmazásának bevezetése Nagy-Britanniában még nem kapta meg az engedélyt.

A férfi esete a koronavírus-fertőzés potenciális krónikusságát demonstrálja immunhiányos pácienseknél

– hangsúlyozták az esettel foglalkozó szakértők a kongresszusra készült összefoglalójukban. Smithnél az első koronavírustesztje előtt hat héttel jelentkeztek az első tünetek, így az orvosok azt gyanítják, hogy a fertőzöttség valójában hosszabb ideig, csaknem egy évig tartott nála.

A férfinak a kórtörténete szerint hiperszenzitív pneumonitisza, túlérzékenység okozta tüdőgyulladása volt, aminek következtében a tüdőszöveteiben gyulladás alakult ki és krónikus limfocitás leukémia – egy rákbetegség – alakult ki nála évek alatt, fokozatosan. Az esettanulmány megállapításai arra utalnak, hogy az immunhiányos páciensek érzékenyek a krónikus Sars-CoV-2-fertőzésre.

A szakértők szerint sürgősen szükség van olyan kezelések kipróbálására és az azokhoz való hozzáférés javítására, amelyek hatásosan gyógyíthatják meg a hosszú ideig fertőzött pácienseket.

A címlapfotó illusztráció.