Két forduló között: Macron, a süket és Bertrand, az óvatos?

 

Emmanuel Macron köztársasági elnök mintha nem tudná kezelni, Xavier Bertrand, a győzelemre váratlanul esélyessé vált konzervatív politikus pedig mintha nem akarná kihasználni a kialakult helyzetet. Pillanatkép a francia regionális választások két fordulója között.

 

Ha eddig nem, hát most, amikor a pandémiával kapcsolatos feloldások és a meglevő szigorítások kötik le a választók figyelmét, tapasztalhatta meg a politikai szféra a Covid-19 hatását. A választók 66,7 százaléka maradt távol az urnáktól a regionális választások első fordulóján, június 20-án.

„Mindenki tudta, hogy a választások megszervezése ebben az időszakban katasztrófa lesz" – fogalmazott Édouard Philippe volt miniszterelnök a Le Figarónak nyilatkozva. A hivatali időszakában rendkívül népszerű politikus, akit elemzők szerint Macron azért is távolíthatott el, mert tartott attól, hogy Philippe a riválisává válhat, úgy fogalmazott: a tartózkodásnak ez a mértéke „nem jó hír a demokrácia számára”. Ez a kétfordulós választás ugyanis az utolsó országos megmérettetés a jövő évi elnökválasztás előtt.


Elemezgetni mindenesetre nincs sok idejük az érintetteknek, hiszen már a hét végén, június 27-én sor kerül a következő fordulóra, ahová annak a listának a jelöltjei jutnak be, amely a szavazatok legalább 10 százalékát megszerezte az első fordulóban. Két párt akkor léphet szövetségre és vonhatja össze a listáit a két forduló között, ha az első fordulóban megszerezte a szavazatok legalább öt százalékát.

A választók voksolása alapjaiban döntötte meg az előzetes becslések alapján kialakított erősorrendet: a legerősebb mérsékelt jobboldal Köztársaságiak (LR) győzött (28,7 százalék), a baloldalra 28 százalék, voksolt. A közvéleménykutatások szerint győztesnek jósolt nagy esélyes, az egykori Nemzeti Front utódpártja, a Nemzeti Összefogás (RN), melyet Marine Le Pen vezet mindössze a voksok18,5 százalékát vitte el az első fordulóban.

Éppen hogy megszerezte a bejutáshoz szükséges voksokat a kormányzó Köztársaság Lendületben (LREM), mindössze 11 százalékos támogatottsággal.

Az „alvó” elnök

Vajon a Fête de la musique (a hétfőn zajlott, minden évben sorra kerülő, nagy szabású, rendszerint a következő nap reggeléig tartó zenei ünnep – a szerk.) hangereje némította el Macron beszédét? Vajon mi okból süket az elnök a régiók figyelmeztetésére? – teszi fel a kérdést a Valeurs Actuelles című konzervatív hetilap elektronikus oldala.

A Le Parisien is csipkelődött az elnök hallgatása okán. A fővárosi lap szerint „Macron úgy tesz, mintha semmi sem történt volna”. De vajon a magas távolmaradás és pártja alulszereplése okán megengedheti-e ezt magának az elnök? – fogalmaz a lap.

Azzal együtt, hogy az első forduló után megerősödtek pozíciói, Xavier Bertrand rendkívül óvatosan kezeli helyzetét. A választások napján jelezte: erőteljesen készül a második fordulóra. Ám egy nappal később felfüggesztette kampányát, mert körzetében, Oise-ban ítéletidő tombolt. A politikus kijelentette: a rendkívüli időjárás miatti , sürgős teendők most a legfontosabbak.


Beauvais városát hétfő este zivatar sújtotta, amely során 35 és 60 mm közötti eső hullott. Egy ember eltűnt – olvashattuk a havariáról.

Vasárnap kiderül: országos lesz-e a földindulás a francia politikában.