Szivárványszínbe borulhat az Allianz Arena: a külügyminiszter is megszólalt az UEFA döntése előtt

 

Rendkívül káros és veszélyes, amikor összekeverik a sportot a politikával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek találkozóján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy München polgármestere szivárványszínű kivilágítást javasolt a Németország-Magyarország június 23-i Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó stadionban.

A kezdeményezés – és a müncheni városi tanács az azzal egyetértő mind a hat frakciója – a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásnak adna hangot.


A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a kivilágítás követelésében egyértelműen az a szándék mutatkozik meg, hogy a politikát belekeverjék a sport világába, „hiszen mindenki tudja, miről van szó".

„Mi Magyarországon a magyar gyerekek védelme érdekében elfogadtunk egy törvényt, és ez ellen Nyugat-Európában most ágálnak" – fogalmazott.

Törekvésüknek olyan formában is hangot akarnak adni, hogy egy sporteseménybe, melynek semmi köze a nemzeti törvényhozáshoz, bele akarják vinni a politikát – mondta.

A sportnak és a politikának az összekeverése rendkívül káros, történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez rossz. Ha valakik, akkor a németek ezt egészen biztosan jól tudják – tette hozzá Szijjártó Péter.