Vége az embervadászatnak: holtan találták Jürgen Coningsot

 

Öthetes kutatás után vasárnap megtalálták a szélsőjobboldali elveket valló Jürgen Conings katona holttestét, aki májusban eltűnt, miután megfenyegette a belga járványvédekezést vezető belga virológust. A hatóságok szerint Conings öngyilkosságot követhetett el – közölte a belga sajtó vasárnap. A belga sajtó vasárnapi beszámolója szerint Conings rokonai lehetetlennek nevezték, hogy a katona öngyilkos lett volna és további vizsgálatot követeltek.

A különleges katonai kiképzést kapott férfi megtalálására május 17-én indult hajóvadászat Belgiumban. Conings aznap ugyanis több fegyvert tulajdonított el egy laktanya fegyverraktárából, előzőleg pedig megfenyegette az ország legismertebb virológusát, a belga járványvédekezést vezető Marc van Ranstot.

Maaseik polgármestere, Johan Tollenaere talált rá a keresett katona tetemére kerékpározás közben Dilsen-Stokkemben – számol be a Paris Match belga kiadása. Tollenaerének a holttest szaga tűnt fel először. Riasztotta tehát a katonaságot, akik még mindig a környéken járőröztek a szökevényt keresve.

Más források szerint Conings holttestére egy vadász talált rá vasárnap reggel. A halott mellett lőfegyvert, baltát, zsebkést és lőszert talált. A belga sajtó szerint a kiérkezett hatóságok megerősítették a halott személyazonosságát, valamint megállapították, hogy halálát a fejet ért lőtt seb okozta. Az öngyilkosság elkövetését további vizsgálatoknak kell igazolniuk.

Az Irakot és Afganisztánt is megjárt Conings hátrahagyott levelei és üzenetei alapján a hatóságok korábban arra a következtetésre jutottak, hogy a virológus mellett tucatnyian, köztük jogászok és ügyvédek is a célpontjai lehetnek. Van Ranstot és családját ismeretlen helyre költöztették, mások lakása előtt állandó rendőri jelenlétet rendeltek el.

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) javaslatára az ország észak-keleti, Limburg nevű tartományának egyes területein a terrorfenyegetettség szintjét a négyfokozatú skálán a hármas fokozatra emelték május végén, a tartomány több mecsetje is megerősített katonai védelemben részesült, amit Coning szélsőjobboldali nézeteivel indokoltak.

(Conings állítólagos szélsőjobboldali nézeteit eddig egyetlen sajtótermék egyetlen dokumentummalk sem támasztotta alá. Ismert viszont, hogy a mecsetek nem egyszer nyújtanak hátteret muslim fiatlaok redikalizálódásához, ami számo slaklommal vezett terrorcselekményekhez – a szerk.)

Élettársa átlagos, normális embernek írta le a katonát.  A belga sajtó vasárnapi beszámolója szerint Conings rokonai lehetetlennek nevezték, hogy a katona öngyilkos lett volna és további vizsgálatot követeltek. Marc van Ranst részvétét fejezte ki a katona családjának.

Belgiumban sajtóforrások szerint „szélsőségesek” Facebook-csoportot hoztak létre, és több alkalommal rokonszenvtüntetést szerveztek a gyakran Robin Hoodnak nevezett, az „árulók és zsarnokok meggyilkolását” ígérő, szökött katona támogatására.

A belga sajtó vasárnapi beszámolója szerint Conings rokonai lehetetlennek nevezték, hogy a katona öngyilkos lett volna és további vizsgálatot követeltek. Marc van Ranst részvétét fejezte ki a katona családjának.