Hallgassa meg azt a számot, amitől valaki tíz év után visszanyerte az emlékezetét

 

Egy 30 éves brit férfinak gyerekkori zenéi közt válogatva sikerült visszanyernie elvesztett memóriáját. A majd tíz éve történt baleset után a férfi családja soha nem gondolta volna, hogy ilyen komoly áttörést történik fiuk életében.

A férfit még 19 éves korában gázolta el egy autó Észak-Londonban. A baleset után kórházba szállították, de enyhe külsérelmi nyomokon kívül nem találtak rajta semmit, ami miatt bent kellett volna tartani.

A 30 éves Thomas Leeds az autóbalesetnek köszönhetően elvesztette gyermekkori emlékeit. Pár nappal később azonban az orvosok egy vizsgálat során egy vérrögre figyeltek fel a férfi agyában, amit azonnal meg kellett műteni.


A műtét következtében a férfi súlyos agyi károsodást szenvedett, és mindent elfelejtett a baleset előtti időből.

Az agya arcmemóriáért felelős része is károsodott, ezért még a családját sem ismerte fel.

Tíz évvel később, Thomas 30. születésnapjára állított össze egy lejátszási listát, amikor hirtelen visszatértek gyerekkori emlékei, melyeket a The Waterboys 1985-ös The Whole of the Moon című slágere váltotta ki.

Egy az édesanyjával megélt régi karácsonyi emlék képe ugrott be neki először.

„Ez tényleg mindent megváltoztatott számomra. Olyan rövid volt, de tudva, hogy ez valóságos, nem csak egy történet, nem csak egy szemcsés fénykép, ez egy kicsi szelet belőlem”

mondta a fiú a Daily Mail online hírportálnak.

A folyamatosan visszatérő emlékek mellett Thomas családja a férfi habitusán és gesztusain is változásokat tapasztalt. Thomas elég szerencsés volt ahhoz, hogy a betegség után nem sokkal újra megtanuljon írni és olvasni, és most első regényének kiadására készül.

A címlapfotó illusztráció.