×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Az ír rendőrség ezentúl kötelezhet a jelszó megadására

 

Az új törvényjavaslat egyebek mellett kimondja, hogy az ír rendőrség ezentúl kötelezheti az embereket az elektronikai eszközeik jelszavainak megadására, amennyiben a rendfenntartó szervek felmutatják a házkutatási engedélyt. A jogszabály célja, hogy egyértelműen és tisztán fogalmazza meg, hogy az ír rendőrség milyen erőket vethet be, és hogy ezek a jogok a lakosság számára is érthetők legyen.

Az ír rendőrséget egy új jogszabály arra hatalmazná fel, hogy kötelezhessék az embereket elektronikai eszközeik jelszavainak megadására, amennyiben a rendőrség házkutatási paranccsal vagy engedéllyel rendelkezik – írta a BBC.

A jogszabály részeként hozott újítás engedélyezné az adatok begyűjtését az eszközökről. A jegyzékben az is szerepel, hogy meghosszabbítják az őrizet időtartamát többszörös bűncselekmény-elkövetés esetében addig, amíg tart a nyomozás, így akár 48 óráig is őrizetben tarthatják a gyanúsítottat, valamint az emberkereskedelem résztvevői egy hétig is őrizetben lehetnek majd (jelenleg a 24 óra a maximum, amit ilyen bűncselekmény esetén őrizetben tölthetnek).

A gyermekekre vagy azokra a gyanúsítottakra, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, külön intézkedések vonatkoznának ezután.

A törvényjavaslatot az ír igazságügyi miniszter, Heather Humphreys közölte hétfőn. Azt mondta, a jelenlegi jogi rendszer a témában túl összetett, ezért fontos, hogy egy tiszta, érthető rendszert dolgozzanak ki, amelyet a gardaí (az ír rendőrség) alkalmazni tud, és amelynek köszönhetően az emberek számára is egyértelművé válik, hogy milyen erőket alkalmazhat a rendfenntartó szerv és mik a jogaik bizonyos helyzetekben. „Bár a rendőrség jogkörének bővítését javasoljuk, ugyanakkor a biztosítékokra is nagy hangsúlyt fektetünk, ugyanis a törvényjavaslatban a vádlottak alapvető jogai és eljárásjogai is jelentős részt tesznek ki” – tette hozzá. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy megtartsák ezt az egyensúlyt a büntetőjogi rendszerben.

A címlapfotó illusztráció.