Baltikum: a szovjetek nyolcvan éve kezdték meg 280 ezer ember deportálását

 

Litvánia, Lettország, Észtország közösen emlékezett meg hétfőn a szovjet rezsim által országaikban végrehajtott deportációk kezdetének 80. évfordulójáról.

1941. június 14-én és az azt követő napokban mintegy 10 ezer észtet, több mint 15 ezer lettet és csaknem 18 ezer litvánt hurcoltak el a Szovjetunió által annektált balti államokból Szibériába. Egy második, még nagyobb kitelepítési hullám 1949-ben indult.

Összesen mintegy 280 ezer embert hurcoltak el hazájából. Számos deportált személy a kemény szibériai életkörülmények miatt életét vesztette, hozzávetőleg egyharmaduk tért vissza hazájába.


A három balti állam elnöke az évfordulóra készített közös videóüzenetében felhívta a figyelmet arra, hogy sosem szabad elfelejteni a több nemzedékre kihatással lévő deportációkat.

Szinte minden észt, lett és litván család tudna erről mesélni ”– hangzott el Kersti Kaljulaid észt, Egils Levits lett és Gitanas Nauseda litván államfők üzenetében.

A szovjet megszállás következményei máig érezhetőek, 30 évvel a függetlenség helyreállítását követően” – húzták alá.

A három balti ország a második világháború idején felváltva voltak a Szovjetunió és a náci Németország megszállása alatt, s csak 1991-ben szerezhették vissza függetlenségüket. 2004 óta a három ország az Európai Unió és a NATO tagja.

A címlapfotó illusztráció.