A V4-es polgárok sodródhatnak Európával, vagy járhatják a saját útjukat

 

Vajon mi lesz a szerepe Közép-Európának a jövő Európájában, mennyi beleszólása lehet a folyamatok irányításába? Sokszor feltett kérdés ez az Európai Unió nyugati és keleti részei közötti viszony tárgyalásakor? A régió alkalmazkodóképessége és ellenállóképessége is téma volt egy májusi nemzetközi konferencián, amelynek szervezője a Mathias Corvinus Collegium volt, és amelyen a neves belga történész, a Lengyelországban élő David Engels is felszólalt. Interjú a Kossuth Rádió V4 című műsorából.

– Különbséget tett Nyugat- és Kelet-Európa, illetve az Európai Unió nyugati-keleti része között. Ha visszamegyünk az alkalmazkodó, vagy túlélési képesség kifejezéshez, és Közép-Európát hozzuk. Gondolja, hogy Közép-Európa ellenálló tud maradni a Nyugatról érkező nyomással szemben, ami az ő multikulturalizmusra vonatkozó elképzeléseik átvételét jelentené, az úgynevezett befogadó társadalmat? Utóbbi kifejezést nagyon gyakran használják jórészt a liberális baloldali politikai és társadalmi mozgalmak, szervezetek. Nos képes ellenálló maradni Közép-Európa ebben a tekintetben, egyébként tagjaként az Európai Uniónak?

– Persze, a visegrádi államok polgárai egyfelől rendelkeznek politikai választással, ha ezen az úton akarnak maradni. Ami szerintem egyébként egy nagyon megfelelő irány; próbálnak ragaszkodni az európai identitáshoz Kelet-Közép-Európában, amit meg kell védeni, és amire mind büszkék lehetünk és amit meg kell őrizni. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy a nyomás, nem csak az európai intézmények felől, de szomszédos országokból, elsősorban Németországból, de Franciaországból is egyre növekszik. Az európai uniós támogatások csökkentésének fenyegetésében is megjelenik ez. Látni kell, hogy a visegrádi államok polgárai milyen mértékig lesznek képesek ellenállni az ilyen formájú nyomásnak, akár zsarolásnak. Dönthetnek arról, hogy jobb-e a kulturálisan önállónak maradni, akár egy kicsit szegényebben, de legalábbis konfliktusosabb viszonyt ápolni az Európai Unióval, vagy a másik út, hogy a Nyugatot utánozva, az európai újraelosztási rendszernek teljesen részévé válnak, feláldozva saját identitásukat ennek érdekében. Ez előbb-utóbb olyan helyzethez vezet, amit ma Franciaországban látunk. Én a magam részéről teljesen nyíltan arra biztatnám a kelet-közép-európaiakat, hogy ragaszkodjanak identitásukhoz és gondolkodjanak saját civilizációjuk hosszú távú érdekei alapján. Fontolják meg; lehet, hogy jobb egy válság most, és cserébe húsz év múlva is jól működő, szolidáris, kulturálisan önazonos és demokratikus társadalomként létezni, mint behódolni a nyugatról érkező nyomásnak.


A teljes interjú itt hallgatható vissza.

– Néhány éve, szintén a konferencián úgy fogalmazott, hogy a V4 egyfajta világítótorony lehet Európa számára. Nos, ma is igaznak találja, hogy a V4-es régió egyfajta jó gyakorlatot jeleníthet meg?

– Még mindig úgy gondolom, hogy ez a helyzet, de azt is látom, hogy néhány év alatt a nyomás Nyugat felől sokszorosára növekedett. A régió, különösen Magyar- és Lengyelország, megjelenítése a nyugati médiában jórészt hamis és negatív. Ez a jellegű probléma pedig egyre növekvő, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy olyan válság- és konfliktushelyzetet alakítsanak ki, amiben állampolgárok majd egyszerűen lecserélik a kormányt annak érdekében, hogy visszatérhessenek egy bizonyos rendezett állapothoz, és rendben hozzájussanak az európai uniós pénzekhez. Én nagyon remélem, hogy a visegrádi államok kitartanak és képesek lesznek megmutatni a nyugat-európaiak, hogy ők nem azok a gonosz, elnyomó, idegengyűlölő, rasszista társadalmak, mint aminek a nyugati média lefesti őket. Sőt képesek lesznek inspirációt adni a nyugat-európaiaknak, hogy a példájuk követendő, és hogy ők tartják fenn az európai identitás nagyon fontos elemeit, amiről a Nyugat már lemondott. Úgy gondolom, hogy emberfeletti erőfeszítésre lesz szükség, találkozókra, kapcsolatépítésre emberekkel és pártokkal Nyugatról, ha a V4 államok túl akarnak élni. Látok egy tendenciát a visegrádi országokban arra, hogy azt gondolják, ha nem avatkoznak bele a nyugatiak dolgába, akkor majd békén hagyják őket, de pontosan az ellenkezője igaz. Meg kell mutatniuk az erejüket és akár kikerülni a nyugati politikusokat, nyugati médiát, közvetlenül a nyugati emberekhez eljutni és közvetlenül mondani el nekik a helyzetet, tanúságot téve a valóságról. Ezen a téren még sokkal többet kell tenniük, mint amit eddig tettek.

– Van egy nagyon ambiciózus kezdeményezés, „Európai reneszánsznak” hívják, ami talán része lehet annak, amit ön az erő megmutatásának nevezett. A kezdeményezést Magyarország, Lengyelország és Olaszország vezető politikusai indították. Céljuk, hogy megteremtsenek, vagy újrateremtsenek egy hagyományos konzervatív politikai egységet.

– Ezt egy nagyon jó kezdeményezések gondolom, mert nagyon fontos, hogy megmutassák a Nyugatnak és Keletnek, hogy lehetséges egyszerre konzervatívnak és Európa-pártinak lenni, és anélkül, hogy valami gonosz nacionalista, rasszista, vagy bármi ilyen lenne. Pontosan ezt próbálja sugallni a nyugati média; hogy aki konzervatív az rögtön nacionalista, idegengyűlölő és Európa-ellenes, illetve, hogy aki kritikát fogalmaz meg az Európai Unióval szemben az pusztán a nemzetállamhoz akar visszatérni. Nagyon lényegesnek gondolom, hogy ez a három vezető, – akikhez remélem, sokan mások csatlakoznak majd – megpróbál egy olyan szervezetet kidolgozni, ami kulturálisan konzervatív, de ugyanakkor nagyon konstruktív, amikor európai alternatív intézmények kidolgozásáról, illetve az Európai Unió reformjáról van szó. Ez nem pusztán arról szól, hogy lebontani az Európai Uniót – ahogy ez a néhány populista párt esetében láttuk, részben a német AfD esetében – hanem, azt is szem előtt tartják, hogy annak érdekében, hogy megvédhessük európai identitásunkat, az európai együttműködést bizonyos kulcsterületeken erősíteni kell. Ezért is remélem azt, hogy ehhez a három országhoz, illetve párthoz sok másik is csatlakozik majd, erről képesek lesznek meggyőzni őket.

A címlapfotó illusztráció.