Negyedik napja tart a hajtóvadászat: „kilövési engedély” Coningsra

 

Kissé csendesebben folyik a hajtóvadászat a szökésben levő katona után – számol be a hln.be című belga híroldal. A belga hatóságok immár negyedik napja keresik a több közéleti szereplőt, köztük Belgium legismertebb virológusát, Marc Van Ranstot is megfenyegető, szélsőséges jobboldali nézeteket valló, szökésben lévő fegyveres katonatisztet – írta a The Brussels Times belga hírportál pénteken.

Jürgen Coning kedden tűnt el otthonából, azt üzenve, hogy élve nem találnak rá. A férfi eltűnése előtt fegyvereket, köztük gépfegyvert, pisztolyt és rakétavetőt vett magához, amelyeket abból a laktanyából szerzett be, ahol szolgált. A férfi autóját – benne a legveszélyesebb fegyverekkel – megtalálták a hatóságok, ám nem kizárt, hogy a férfinál még mindig maradtak fegyverek.

Jürgen Conings korábban a rendőrség kötelékében szeretett volna dolgozni mint titkosügynök, ám megbukott az alkalmassági vizsgán – írja a VTM Nieuws nevű belga hírportál, kiemelve, hogy a Conings így atomlétesítmények őrzésére is rálátott volna.


Német csapatokat is mozgósítottak

A Limburg tartomány környékén található Hoge Kempen Nemzeti Park mintegy 400 hektáros területének előző esti, három ország biztonsági erőinek részvételével végrehajtott átfésülése annyi eredményt hozott, hogy a hatóságok felfedezték Conings ideiglenes táborhelyét. Emellett a holland rendőrség megerősítette, hogy az országban különleges egységek állnak készenlétben arra az esetre, ha a férfi megpróbálná átlépni a határt. A belga hatóságok német csapatokat is mozgósítottak a kutatáshoz.

Helyi médiaforrások szerint a Conings után kutató különleges egységek a férfi likvidálására is felhatalmazást kaptak.

A megfenyegetett járványügyi szakember, Marc Van Ranst azt nyilatkozta a sajtónak, hogy családja rendőri védelem alatt áll. A tartomány mecsetei azonban Conings esetleges merényletétől tartva óvatosságból ideiglenes bezártak.

Jürgen Conings sokéves tapasztalattal rendelkező mesterlövész, aki a délszláv háborúban, Libanonban, Afganisztánban és Irakban is hajtott különböző bevetésekben vett részt. Miközben a belga sajtótermékek rendre „agresszív, szélsőséges nézeteiről ismert” személyként írják le, vele hét éve együtt élő barátnője homlokegyenest mást állít Coningsról.

Az őt idéző, ám a hölgyet meg nem nevező orgánum szerint barátnője átlagos, normális emberként írja le a médiatermékek tömege által démonizált férfit, akivel hét éve boldog párkapcsolatban élt.

Szó sincs felelősségről

A férfi eltűnése, továbbá az a tény, hogy valóságos fegyverarzenált ellenőrzés nélkül eltulajdonított, politikai vitákat váltott ki Belgiumban.

Alexander de Croo szövetségi kormányfő a történtek kapcsán hangsúlyozta, hogy a honvédelmi belső ellenőrzési szabályokat, amilyen hamar csak lehet, meg kell szigorítani. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy potenciálisan veszélyesnek tartott személy szabadon hozzáférhet fegyverekhez.

"A szélsőjobboldali fenyegetés egyre nagyobb teret nyer Belgiumban. Ezt minél hamarabb fel kell számolnunk, társadalmunkban nincs helye a gyűlöletbeszédnek, a rasszizmusnak és az erőszakra való felbujtásnak" - tette hozzá.

Ludivine Dedonder védelmi miniszter "kemény intézkedéseket" ígért a rasszista, szexista, fasiszta vagy más szélsőséges eszméket valló katonákkal szemben, beleértve a kaszárnyákhoz és fegyverraktárakhoz való hozzáférés megtiltását.

Belga forrásokból kiderül: szóba sem került Dedonder lemondása a felmerülő, igen súlyos biztonsági problémák ellenére sem, nevezetesen, hogy a férfi egymaga egy egész fegyverarzenált és rakétavetőt is elvihetett magával.

Ismert: amikor Marc Dutroux visszaeső gyerekgyilkos pedofilt, aki társaival együtt négy lány haláláért volt felelős, 1998 áprilisában megszökött egy bírósági vizit alatt, a belgiumi rendőrfőnök és az igazságügyi, illetve a belügyminiszter is benyújtotta lemondását.