×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Halálos áldozatokat követelt az ítéletidő Indiában

 

India több mint két hónapja küzd a koronavírus második hullámának következményeivel, ráadásul a Tauktae nevű ciklon is nehezíti az ország helyzetét. Három tagállamban már végigsöpört az ítéletidő, tizenkét halálos áldozatot követelve. Az északnyugat-indiai Gudzsarát tartományban keddre virradóra akár 160 km/órás szélre is számítanak, de több államban magas a készültség.

„India nyugati részén, Gudzsarát államban felkészültek a Tauktae ciklonra, ami a legerősebb vihar lehet a térségben 1998 óta” – írta a BBC honlapja. A Hindustan Times szerint az 1998-as ciklon négyezer ember halálát okozta, több százmillió dolláros károkkal egyetemben.

A Hindustan Times című napilap online kiadása azt írta, hogy a koronavírus által is gyötört országban a vihar már legalább tizenkét áldozatot követelt, és ezreket evakuáltak. A ciklon eddig Kerala, Karnataka és Goa államokat sújtotta, hétfőn pedig elérte az északnyugati Gudzsarát és Mahárástra tartományt is. Keddre virradóra Gudzsarátban 160 km/órás szélre számítanak. Gudzsarátban és a szomszédos Mahárástrában egyaránt magas készültséget jelentettek be az erős esőzés és a szélvihar miatt.

Az alacsonyan fekvő területekről már több mint 150 ezer ember ment menedékhelyre.

A vihar a kórházak helyzetét is megnehezíti, Mahárástra székhelyén, Mumbai-ban, amely a tengerparton fekszik, már 580 koronavírusos beteget szállítottak covid-központokból kórházakba elővigyázatosságból. A legfrissebb videók alapján nem volt alaptalan a félelmük:

A hatóságok arra kérték az embereket, hogy ne menjenek az utcára, mert víz által elöntött utakra, tönkrement villamosvezetékekre és gyökerestül kifordult fákra számítanak. Halászhajók ezrei tértek vissza a kikötőkbe, és kerekedőhajók százai módosították az útvonalukat.

A Mumbai-i repteret eredetileg délután kettőig zárták le, a legújabb hírek szerint ezt este nyolcra módosították.

Címlapfotón: A Tauktae ciklon Indiában (Fotó: Twitter)