×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Már nem elég zöld a bitcoin a Teslának

 

Csak márciusban vezették be a cégnél a kriptovaluta elfogadását, most azonban új bejelentéssel borzolták a kedélyeket.

Ugyan a Tesla csak március végén kezdte el támogatni a bitcoint, mint fizetőeszközt a termékeinél, Elon Musk  vezérigazgató Twitteren megosztott közleménye alapján a cég már nem fogadja el a kriptovalutát az autói vételárának kiegyenlítésére. Az indoklás szerint aggodalomra ad okot, hogy ez hozzájárulhat a fosszilis üzemanyagok megnövekedett fogyasztásához.

Musk azt is hozzátette, hogy a Tesla nem fog többet értékesíteni az év elején vásárolt 1,5 milliárd dolláros (443,13 milliárd forint) bitcoin készletéből. A vállalat 2021 első negyedévében adta el a kriptovalutái egy részét, ami nagyban elősegítette negyedéves profitadatai javulását. 2021 első három hónapjában

a bitcoin-üzérkedésnek is köszönhetően a Tesla 438 millió dolláros (129,41 milliárd forint) nyereségről számolt be, ami hatalmas emelkedés a tavalyi 16 millió dollárhoz (7,73 milliárd forint) képest

számolt be róla a The Verge.

A Tesla álláspontja az, hogy akkor folytatja a bitcoin elfogadását (és veszi fontolóra annak további értékesítését), ha a bányászatának folyamata „áttér a fenntarthatóbb energiára”. A vállalat más kriptovalutákat is vizsgál ezalatt, amelyeknek az előállítása a bitcoin energiaégetésének kevesebb mint 1 százalékát teszi ki.

A kriptovaluta sok szinten jó ötlet, és úgy gondoljuk, hogy ígéretes jövő előtt áll, de ez nem mehet környezet rovására”- áll Musk közleményében.

Becslések szerint a bitcoin-bányászat évente annyi áramot használ fel, mint Hollandia teljes lakossága. Az ekkora mennyiségű energia pedig hatalmas szén-dioxid-kibocsátással jár. A Tesla által felvetett problémára

nincs egyszerű megoldás, mivel a blokklánc, amelyre a kriptopénz épül, szándékosan nem energiahatékony. Ez viszont ütközik a vállalat küldetésével, miszerint „fel kell gyorsítani a világ átállását a fenntartható energiára”.

Nem újszerű Musktól, hogy a kriptovalutákról alkot sarkalatos véleményt. Korábban egy másik virtuális fizetőeszköz, a dogecoin értékét is befolyásolta, amelybe a Tesla végül nem fektetett be. Musk a dogecoint – amely egy szimpla viccnek indult a bitcoin kigúnyolására – a kedvenc kriptovalutájának és az „emberek kriptójának” nevezte a Twitteren, melyet követően a dogecoin árfolyama az egekbe szökött, és mára már a negyedik legértékesebb virtuális pénznemévé lépett elő.

Azok, akik a világ leggazdagabb emberének Twitter-bejegyzése alapján alakították befektetéseiket, nem lehettek különösebben boldogok a hétvégén, amikor

Musk a Saturday Night Live című kabaréműsorban fellépve ismét a dogecoinról alkotott véleményt, és élő adásban ismerte el, hogy egy „átverés”.

Az amerikai üzletember kommentjét követően a kriptopénz árfolyama több mint az egyharmadával esett vissza.

A Bitcoin értéke hasonlóan, mintegy 4 százalékkal zuhant a Tesla-bejelentés után. A piaci elemzők a lépést a cég legújabb kísérletének tekintik arra, hogy csillapítsa a klímaváltozásra és a fenntarthatóságra összpontosító befektetők aggodalmait.

A környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kérdések ma már sok befektető fő motivációját képezik. A Tesla, mivel tiszta energiára koncentráló vállalat, ezért valószínűleg jobban ki szeretnék szolgálni a környezetvédelmi megfontolással befektetőket” – mondta Julia Lee, a Burman Invest szakértője a BBC-nek.

Egy cinikus azonban azt gondolhatná, hogy ez csak Elon Musk újabb húzása arra, hogy befolyásolja a kriptopénzpiacot, ahogyan azt már sok más alkalommal is tette

– emelte ki.

A címlapfotó illusztráció.