Már Libanonból is rakétákkal lőtték Izraelt

 

Három rakétát lőttek ki Libanonból Izrael irányába, mindhárom a tengerbe esett – jelentette a Háárec című újság honlapja csütörtök este az izraeli hadsereg szóvivőjére hivatkozva. A támadás ellenére nem szólaltak meg a légvédelmi szirénák az ország északi határvidékén.

A rakéták az északi határánál, Slomi kisváros közelében zuhantak a tengerbe a 13-as kereskedelmi tévé hírportáljának értesülése szerint.

Libanoni értesülés alapján a tévécsatorna úgy tudja, hogy nem a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet a felelős a rakéták indításáért, hanem a palesztin frakciók.


Izraelnek és Libanonnak nincsenek diplomáciai kapcsolatai, és technikailag háborúban állnak egymással. Libanon és Izrael kedden újrakezdte a közvetett tárgyalásokat az országokat a tengeren elválasztó demarkációs vonalról.