Az iszlám jelenlét politikai viszályokat szít a francia hadseregben

 

A francia vezérkari főnök felszólította a polgárháborús levelet aláíró katonákat a lemondásra. Szerinte minden katona gondolhat, amit akar, de rajtuk múlik, hogy egyértelműen megkülönböztessék a polgárként és katonaként vállalt felelősségüket. Az M1 Ma reggel című műsorának Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő volt a vendége.

 

François Lecointre vezérkari főnök a hadseregből való távozásra kérte fel annak a levélnek az aláíróit, akik azt állították, Franciaország egy polgárháború küszöbén áll.

A nyugalmazott francia tábornok múlt heti írása után egy francia konzervatív hetilap újabb felhívást tett közzé amelyben aktív katonák emelnek szót a haza túléléséért.

Ez volt a második olyan levél, amely megfogalmazásának hátterében egy katonai csoport áll. A levélben az iszlamizmus veszélyeit tárgyalják, de beszélnek továbbá az ország széteséséről is.

„A második levél potenciálisan kellemetlenebb lehet a kormányzat számára, lévén a közvélemény-kutatások szerint a hadsereg az egyik olyan francia intézmény amelyben a társadalom a legjobban bízik”

– mondta a szakértő.

Három hete a Valeurs Actuelles hetilap tett közzé egy hasonló levelet. Abban húsz tábornok írta le a véleményét az aktuális helyzetről, kijelentve, hogy az ország veszélyben van, és azonnali cselekvésre buzdította az embereket, hogy megvédjék hazájukat.

A legújabb nyílt levelet a magukat karrierista katonáknak nevező csoport írta, és amelyben az áll, hogy saját bőrükön tapasztalták meg a háborút, többen szolgáltak Maliban, Afganisztánban vagy a Közép-afrikai Köztársaságban. A csoport tagjainak száma és kiléte egyelőre ismeretlen – olvasható az Insider cikkében.

„A legészszerűbb dolog minden bizonnyal ezeknek a katonáknak elhagyni az intézményt, hogy szabadon nyilvánosságra hozhassák saját elképzelésüket és meggyőződésüket”

– fogalmazta meg vleményét válaszában François Lecointre tábornok.

A francia fegyveres erők vezérkari főnöke továbbá elmondta, hogy az elmúlt hetekben ezek a katonák túlléptek hatáskörükön.

Azzal is vádolta az aláírókat, hogy a hadsereget egy nem kívánt politikai vita felé taszítják.

Bár a francia hadsereg tagjai betölthetnek állami tisztséget, azonban nem csatlakozhatnak politikai csoportokhoz. Még nyugdíjas korukban is politikailag semlegesnek számítanak, és a francia törvények szerint véleménynyilvánítási szabadságukat is korlátozzák.

„El kellett, hogy jöjjön egy olyan társadalmi hangulat, amikor a társadalom elfogad bizonyos intézkedéseket. A gyilkosságok, merényletek megalapozták azt a közhangulatot, amit némi kételkedéssel is de elfogadja a társadalom”

– emelte ki Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali francia Nemzeti Tömörülés vezetője támogatásának adott hangot a tábornokok szavai iránt, míg a védelmi miniszter, Florence Parly szerint az első levél katonák ezreit sérti meg.

Az elnökválasztás fő csatája jelenleg a jobb oldalon zajlik, ahol a bevándorlás, a belbiztonság, a terrorizmus és az iszlám franciaországi jelenléte is kulcskérdés lesz.

Címlapfotó: Wikipedia