×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A török herceg esete, akinek fizetnie kellett, hogy megnézhesse családja palotáját

 

Egy török herceg szerint fizetnie kellett saját családi palotájának meglátogatásáért, amelyet a család száműzetése után turisztikai látványossággá alakítottak. Őfelsége Osmanoglu herceg humoristaként tölti mindennapjait és nem foglalkozik a török családi örökséggel.

 

Nazim Ziyaeddin Nazim Osmanoglu herceg egy 35 éves brit komikus, színész és TikTok sztár, valamint tagja Törökország egykori uralkodó családjának is, akiket az Oszmán Birodalom megszüntetése után 1924-ben száműztek az országból. Osmanoglu Dubajban és az Egyesült Királyságban nőtt fel, ahol szerény körülmények között nevelték, a királyi lét előnyei nélkül. Családját csak 1984-ben engedték vissza Törökországba – mondta a herceg az Insidernek.

Osmanoglunak fizetnie kellett azért, hogy meglátogassa a Dolmabahce palotát, ahol ősei éltek. A palota a család száműzése után 32 évig üresen állt, majd turisztikai látványossággá alakították át.

„Amikor először itt jártam, akkor viccelődtem, mert fizetnem kellett a múzeumba való bejutásért. Bementem és azt mondtam, hogy az őseim régen itt éltek,ez az én házam”

– mesélte Nazim Osmanoglu herceg.

Továbbá azt is elmondta, hogy az egyik idegenvezető felismerte a nevét, és külön személyre szóló idegenvezetést tartott neki, bemutatva a palota azon részeit, amelyek nem voltak láthatóak a nyilvánosság számára.

Nazim Osmanoglu herceg az isztanbuli Hard Rock Cafe-ban

Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy felismerték a látogatás során. A humorista az isztambuli Hard Rock Cafe-ban lépett fel, ahol emberek sorakoztak az utcán, hogy királyi státusza miatt találkozzanak vele. Ennek ellenére a herceg, fellépéskor nem használja királyi címét.

„Mindig azt hittem, hogy ez hátráltatni fog a karrierem során. Azt hittem, hogy Nazim Ziyaeddin Nazim Osmanoglu hercegként" bemutatkozni kicsit sokkoló lenne volna a közönség számára”

– mesélte nevetve a herceg.

Azt is hozzátette, hogy angliai Berkshire-ben működő Wellington College-ba járt iskolába, gazdag és arisztokrata családok sarjaival együtt, ami emlékeztette arra, hogy az élete mennyire távol áll a királyi pompától.

A címlapkép illusztráció.