Kijevbe érkezett az amerikai külügyminiszter

 

Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával.

Abból az egyszerű okból vagyok ma itt, hogy Biden elnök nevében megerősítsem az országaink közti partnerség melletti határozott elkötelezettségünket” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.


Kuleba a megbeszélés után közzétett Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna és az Egyesült Államok együttműködésének megerősítése egyaránt hozzájárul a két ország és az euro-atlanti térség biztonságához és sikerességéhez.

Az ukrán tárcavezető a CNN-nek még a találkozó előtt adott interjújában kifejtette, hogy Kijevben a katonai segítségnyújtásról is szeretnének tárgyalni Blinkennel. Szavai szerint Ukrajna elsősorban légvédelmi rendszereket és mesterlövész-ellenes technológiákat készül kérni az Egyesült Államoktól. Hangsúlyozta, hogy nem pusztán beszerzésekről és vásárlásokról lenne szó, mivel - mint fogalmazott - a partnerségnek kölcsönösen előnyösnek kell lennie mindkét fél számára.

Antony Blinken szerda este érkezett kétnapos látogatásra Kijevbe, ahová elkísérte Victoria Nuland, politikai kérdésekért felelős külügyi államtitkár is. Blinken csütörtökön találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel is.

Blinken Petro Porosenko volt ukrán államfővel is folytatott eszmecserét. A találkozó után Porosenko a Telegram üzenetküldő portálon azt írta: a találkozónak "rendkívül pozitív az üzenete, és minden politikai erő kinyilvánította támogatását Ukrajna szuverenitása és az orosz agresszióval szembeni ellenállás mellett, ami most a legfontosabb prioritás". Hozzátette, hogy emellett eszmét cseréltek az ukrajnai reformok menetéről, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) történő együttműködésről, Ukrajna NATO-csatlakozási kilátásairól és a koronavírus-járvány elleni küzdelemről is.

Címlapfotó: Twitter.com