Egyre nehezebben viselik Belgiumban az emberek a korlátozásokat. A hétvégén könnygázzal és vízágyukkal feloszlatott tömegrendezvényt május 29-én újra megtartanák. Legalábbis a szervezők ismét engedélyt kértek, ám már azt ezt megelőző kettőre sem kaptak, ami összecsapásokkal végződött.
Belgiumban az emberek egyre nehezebben viselik a korlátozásokat. A hétvégén a rendőrök vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták szét a tömeget egy brüsszeli parkban, étterem tulajdonosok pedig pert indítottak a zárások miatt, amit első fokon meg is nyertek a belga állam ellen.
Az M1 brüsszeli tudósítója, Baraczka Eszter szerint május 29-re a szervezők már a következő ilyen rendezvényre kértek engedélyt ugyanebbe a brüsszeli parkba.
A hétvégi már a második ilyen rendezvény volt, amely összecsapásokkal zárult és egyikre sem volt engedély
– mondta tudósításában Baraczka Eszter.
Alexander De Croo belga miniszterelnök a múlt héten azt mondta: az ilyen eseményeket egyesek destabilizációs céllal szervezik, így senki ne menjen oda, mert ez egy csapda.
„ A tömegrendezvény főszervezőjét kihallgatták, saját állítása szerint erőszakos uszítással és privát milícia létrehozásával gyanúsítják, de szabadon távozhatott" – mondta a tudósító.
A parkban tartózkodó emberek közül 132 főt vettek őrizetbe. Többségüket a Covid-19 szabályok megsértése miatt, de öten drogokat árusítottak, késekkel voltak felszerelkezve és petárdákat is találtak a rendőrök náluk
– mondta Baraczka Eszter.
A tudósító kiemelte, hogy Belgiumban a járványadatok lassan csökkennek, sokan fekszenek még intenzív osztályokon, így ha jól alakulnak a számok akkor május 8-án nyithatnak majd a teraszok.