×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagy port kavart ügyben döntött a bíróság Marine Le Pent javára

 

A szólásszabadság nevében felmentette kedden egy francia bíróság a radikális jobboldali Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés vezetőjét és elnökjelöltjét, amiért 2015-ben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kivégzéseiről készült fotókat közzétette a Twitteren, köztük a James Foley amerikai újságíró lefejezett testéről készült felvételt.

A Párizshoz közeli Nanterre bírósága úgy ítélte meg, hogy a fotók közlésének „informatív jellege” volt, amely a pártvezető „politikai tiltakozásának” részét képezte. A közzétételek hozzájárultak a közéleti vitához, és nem tették banálissá az erőszakot – indokolta döntését a bíróság.

A Nemzeti Tömörülés elnöke ellen kiskorúak számára is hozzáférhető, az emberi méltóságot súlyosan sértő erőszakos üzenetek közzététele miatt indított eljárást a nanterre-i ügyészség 2015-ben. A vádhatóság 5 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását kérte a pártelnökre.

Marine Le Pen az Iszlám Állam propagandafelvételei közül hármat tett közzé „Ez az Iszlám Állam!” kísérőszöveggel, válaszul egy újságírónak, aki szerinte párhuzamba állította a terrorszervezetet és a pártját.

Az Iszlám Állam a közzététel előtt egy hónappal hajtotta végre a második világháború óta legvéresebb merényletet Párizsban, amely 130 áldozatot követelt. A közzététel ezért óriási felháborodást váltott ki a francia politikai közéletben, jobb- és baloldali politikusok is tiltakoztak Le Pen provokációja ellen.

A felvételek közül az egyik egy élve elégetett jordániai pilóta kivégzéséről készült 2015 elején, egy másikon pedig a 2014 augusztusban lefejezett James Foley teste látható a kivégzés után. Egy harmadik fényképen egy harckocsival végrehajtott kivégzés látható.

Foley szülei felháborodásuknak adtak hangot a fotó közlése miatt, és arra kérték Marine Le Pent, hogy a többi képhez hasonlóan azonnal törölje a felvételt a Twitterről. A politikus ezt meg is tette, azt állítva, nem tudta, hogy James Foley van a fotón, a Google keresőjén keresztül találta a képet. A másik két felvételt azonban nem törölte Twitter-bejegyzései közül.

A három fotó közzétételét megelőzően Jean-Jacques Bourdin újságíró a BFM hírtelevízióban az Iszlám Állam és az akkor még Nemzeti Front elnevezésű radikális párt közötti összefüggésekről kérdezte az arab világ egyik szakértőjét.

„Nem a közvetlen kapcsolatok, hanem az identitásbeli befelé fordulás (érdekel), amely végül is szellemi közösség, hiszen az Iszlám Államnak az a célja, hogy az identitásbeli befelé fordulás felé kényszerítse a francia társadalmat” – fogalmazott a kérdező.

Marine Le Pen ezt követően felháborodottan reagált.

„A párhuzam, amelyet ma délelőtt Jean-Jacques Bourdin vont meg az Iszlám Állam és a Nemzeti Front között, elfogadhatatlan. Vissza kell vonnia ezt az undorító kijelentést” – mondta a politikus.

Az újságíró viszont hisztérikusnak minősítette a pártelnök reagálását. „Egy szóval sem mondtam, hogy a Nemzeti Front olyan, mint az Iszlám Állam. Sajnálattal látom a Nemzeti Front vezetőinek hisztérikus reakcióját. Annyira nevetséges. Tényleg túlságosan tisztelem ahhoz a Nemzeti Front választóit, hogy egy teljesen felesleges vitába belemenjek” – mondta Jean-Jacques Bourdin.

A nanterre-i bíróság kedden úgy vélte, hogy a fotók közlése „koherens válasz" volt Marine Le Pen részéről egy őt ért „polemizáló támadásra”, s a közzétételnek nem volt propagandisztikus jellege, miután a fotókat magyarázat kísérte, azaz Marine Le Pen „nem akarta mindennapossá tenni vagy kedvezőbb színben bemutatni az erőszakot”.

„Ez nagy győzelem a jog számára, miután a szólásszabadság volt az ügy tétje, és a szólásszabadságot egy első rangú politikusnak teljesnek elismerte a bíróság” – mondta Rodolphe Bosselut, a Nemzeti Tömörülés elnökének tanácsadója.