Szétosztaná pénzét a szegények között egy fiatal eurómilliomos

 

Egy leendő milliomos, Marlene Engelhorn szét akarja osztani több millió eurós örökségének kilencven százalékát, mert úgy érzi, Ausztriában „hihetetlenül egyenetlen a gazdagsági hatalom eloszlása, emiatt sok ember nem kap esélyt az életben”. A 29 éves osztrák nő a BASF vegyipari konszern alapítójának az ükunokája.

„A vagyon 40 százalékát az ország lakosságának egy százaléka birtokolja” – mondta Engelhorn az osztrák közszolgálati tévének, az ORF-nek adott keddi interjúban. Hozzátette: úgy érzi, felelősséggel tartozik azért, hogy a pénzét azoknak adja, akik jobban megérdemlik.

Az idős nagymamája halála után milliomossá váló Engelhorn kisasszony emellett azt is sürgette, hogy Sebastian Kurz kormánya vezesse be az osztrák szupergazdagokra vonatkozó, régóta tervezett különadót.


„Ez lenne a legfontosabb lépés a vagyon átlátható és demokratikus elosztása felé”

– jelentette ki.

Engelhorn meghökkentő módon arról is beszélt az ORF-nek, hogy Ausztriában gyakorlatilag minden harmadik ember „nincstelen”.

Szerinte „semmi szükség arra hogy a gazdagok még nagyobb villákat vegyenek, vagy még többet fogyasszanak, ehelyett hasznosabb lenne, ha szétosztanák a vagyonukat.”

Az ifjú hölgy egyébként Friedrich Engelhorn német iparosnak az ükunokája, aki 1865-ben Ludwigshafenben megalapította BASF vegyipari vállalatot, amelyet ma a világ 50 legnagyobb vállalata között tartanak számon.

A címlapfotó illusztráció.