Tíz rejtélyes eltűnés, amitől mai napig borsódzik a hátunk

 

Évente sok ezer ember tűnik el nyomtalanul a világon. Akár önként, akár akaratukon kívül tűnnek el, a hatóságok egy idő után kénytelenek eredmény nélkül lezárni a nyomozást.

Rebecca Coriam

A Bex becenevű lány 2011-ben, a Disney Wonder tengerjáró hajó legénységének volt a tagja. Utoljára egy telefonbeszélgetés közben látták, amiről sokan azt gondolják, hogy felkavaró lehetett a lány számára.

A munkaadója szerint baleset történt a dolgozói medencénél, és Rebecca kizuhant a fedélzetről. Ennek ellent mond, hogy a medence mellett megtalált papucs nem Rebecca mérete volt, ráadásul egy két méter magas fal választotta el a medencét az óceántól.

Vannak, akik szerint a Disney tudhat valamit, mert rendkívül titokzatos a történtekkel kapcsolatban. Az ügyet még ma is vizsgálják.


Amy Bradley

A 23 éves nő eltűnése máig megoldatlan rejtély: huszonkét évvel ezelőtt egy óceánjárón vakációzott Amy Bradley a szüleivel és bátyjával a Karib-térségnél, egyik nap azonban köddé vált.

A Rhapsody of the Seas üdülőhajón utaztak 1998. március 24-én. Testvére, Brad állítása szerint a fiatal lány az előző este hajnali egyig mulatott a hajó zenekarának tagjaival, majd nyugovóra tért.

Édesapja beszámolt arról, hogy Amy reggel fél hatkor az erkélyükön aludt, ám mikor háromnegyed órával később visszament megnézni, a lány már nem volt ott. A cipőjét otthagyta az erkélyen, de a cigarettája és az öngyújtója eltűnt.

A szülők megkérték a hajó kapitányát, hogy ne kössön ki addig , amíg meg nem találják a lányukat a fedélzeten, ugyanis attól tartottak, hogy ha Amyt elkábították és elrabolták, akkor a tettes a szárazföldön könnyen elszökhet vele.

Azonban a hajón a kérésnek nem tettek eleget,

így a kikötés után az utasok elhagyhatták az óceánjárót Curacao szigeténél, Amy szülei pedig biztosak voltak abban, hogy lányukat ekkor vitte le a hajóról az elrablója.

A parti egység és a hajó személyzete öt napon át kereste a lányt a hajón és a vízben egyaránt, de nem találták meg, ráadásul erőszaknak sem volt nyoma sehol. Március 29-én több napig tartó sikertelen kutatás után befejezték Amy keresését. Bár a holttestét azóta sem találták meg, 12 évvel ezelőtt halottnak nyilvánították.

Ennek ellenére többen is jelezték a hatóságok felé, hogy látni vélték Amyt azon a helyen, ahol nyoma veszett: néhány kanadai turista például váltig állította, hogy látott egy nőt a curacaói strandon pontosan olyan tetoválásokkal, mint amilyeneket Amy viselt.

Később pedig egy tengerész azt mondta, hogy összetűzésbe keveredett egy nővel,

aki azt állította magáról, hogy Amy Breadley-nek hívják, és akarata ellenére tartják fogva.

A férfi azért nem jelezte már akkor a hatóságoknak az incidenst, mert félt, hogy fegyelmi eljárás indulna ellene a haditengerészetnél.

A szülők szerint a lányuk emberkereskedők áldozata lett, és biztosak abban, hogy a hajón rabolták el. 2005-ben a családhoz érkezett egy fotó egy bizonyos Jas nevű nőtől, amelyen egy Amyre nagyon hasonlító, ágyon fekvő lány látható.

A kép küldője azt állította magáról, hogy szexmunkára kényszerítik a Karib-térségben,

ám a rendőrségnek nem sikerült bebizonyítania a fotó hitelességét.

Amyt azóta is várja haza a családja, úgy hiszik, lányuk életben van, és valóban akarata ellenére tartják fogva, illetve kényszerítik prostitúcióra.


Zebb Wayne Quinn

A 2000-s évek elején a 18 éves Zebb Wayne Quinn egy bevásárlóközpontba vezetett a barátaival. Kapott egy üzenetet, elvezetett, hogy elintézzen egy hívást.

Két héttel később találták meg az autóját, amelyben különböző furcsa dolgok voltak,

amik nem Quinn-nél voltak, például egy három hónapos fekete keverék kutya. Senki nem értette, hogy kerülhetett egy kölyökkutya Quinn autójába. Két levágott ajkat és két felkiáltójelet rajzoltak rúzzsal az autó hátsó ablakára.

Egyébként a kiskutya életben volt, és nem sokkal később örökbe fogadta az egyik rendőr, aki Quinn ügyében nyomozott. Quinn egyik barátját megvádolták a gyilkossággal 2017-ben. Quinnt halottnak nyilvánították annak ellenére, hogy nem találták meg a holttestét.


Brandon Swanson

Brandon Swanson 19 éves egyetemista 2008-ban összetörte az autóját, miután árokba hajtott. A fiú felhívta a szüleit, hogy értesítse őket, de azt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol tartózkodik.

A szülők elindultak a helyszínre, miközben folyamatosan vonalban maradtak.

A hívás 40 percig tartott, de az sem volt elég ahhoz, hogy megtalálják Brandont,

aki néhány perccel később azt mondta, hogy ragyogó fényt lát a távolban, majd hirtelen felkiáltott, hogy a „francba”.

Ez volt az utolsó dolog, amit hallottak tőle. Másnap több száz ember és 34 kutya kereste, de nem találták meg.

Később kiderült, hogy az autója 20 mérfölddel messzebb volt, mint ahogyan ő hitte. Két napig még kicsengett a telefonja, de senki nem vette fel.


Madeleine McCann

Madeleine McCann brit kislány nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából.

Szülei állítása szerint Madeleine-t egy földszinti hálószobában hagyták kétéves testvéreivel,

míg szülei egy, az apartmantól 120 méternyire lévő étteremben ettek.

A portugál rendőrség, a Guarda Nacional Republicana első megállapítása szerint a kislányt elrabolták. További nyomozás után a portugál nyomozó hivatal kijelentette, hogy feltételezésük szerint a kislány meghalt a szobában, mielőtt elvitték onnan.

A nyomozás során többen is állították, hogy látták Madeleine-t Portugáliában vagy máshol.

(Fotó: EPA)

Majd 2007. szeptember 7-én bejelentették, hogy megtalálták Madeleine vérnyomait egy kocsiban, amit szülei 25 nappal az eltűnése után béreltek; ennek következtében anyját, Kate McCannt gyanúsítottá nyilvánították.

A rendőrök még azt is feltételezték,

hogy McCannék altatót adhattak a kislánynak, hogy addig is nyugodtan vacsorázhassanak.

A gyerek szerintük emiatt halhatott meg, a holttestétől pedig valahogy megszabadultak.

A kislány ügyében mind a portugál, mind a brit rendőrök nagy erőkkel nyomozni kezdtek, a szülők pedig nemzetközi keresőkampányt indítottak gyerekük megtalálása érdekében.

A kezdeményezéshez több híres ember is csatlakozott, például David Beckham futballista, és J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írónője.


Garnell Monroe

A hétéves Garnell Monroe és nagynénje, Belinda Cash elég elszigetelten éltek, a rokonaikkal is csak ritkán találkoztak.

Ők megpróbáltak kapcsolatba lépni Garnell-lel néhány alkalommal,

de Belinda mindig különböző kifogásokat talált, hogy miért nem találkozhatnak.

A kisfiút 2002-ben látták utoljára.

2006-ban a rendőrség úgy gondolta, hogy a nagynéni, vagyis Belinda már nem tudott a fiúról gondoskodni, ezért elvitte egy szociális otthonba. Azonban a gyámhatóságnak semmi információja nem volt a gyerekről. A rendőrség úgy hiszi, a fiú még mindig életben van, de nem tudták kideríteni, hol tartózkodhat.


Marjorie Christina Luna

A kis Marjorie Christina Luna fényes nappal tűnt el Greenacres Cityből 1984. május 27-én. Elment a kisboltba, nem túl messze az otthonától, hogy macskaeledelt vegyen. A bolt volt az utolsó hely, ahol látták.

A kislány eltűnésével kapcsolatban több embert is gyanúsítottak, ám egyik személy sem bizonyult bűnösnek. A mai napig senki sem tudja, mi történt vele.


Maura Murray

Maura Murray 2004-ben e-mailben azt írta egyik tanárának, hogy haláleset történt a családjában, és egy hétre el kell utaznia.

Miközben vidéken vezetett, egy éles kanyarban elvesztette az irányítását az autó felett,

letért az útról és egy fának ütközött.

Egy arra vezető buszsofőr felajánlotta a segítségét, de Maura visszautasította, mert már hívott autómentőt. A buszsofőr továbbment, de azért mégis felhívta a rendőrséget.

Amikor a rendőrség kiérkezett, sehol sem találták a fiatal nőt, és lábnyomokat sem találtak a hóban. Később az is kiderült, hogy nem hívott autómentőt, és haláleset sem történt a családjában. Azok, akik utoljára látták,

azt mondták, hogy nagyon feldúlt volt valami miatt.

Az eltűnése utáni napon Maura vőlegénye egy hívást kapott, amiben semmi más nem hallatszott, csak a lélegzése, és ez volt az utolsó dolog, amit bárki is hallott Mauráról.


Kyle Fleischmann

A 24 éves Kyle Fleischmann 2007-ben egy bárba ment a barátaival. Egy idő után a barátai úgy döntöttek, hogy elmennek, de Kyle még maradni akart.

Még ivott egy párat, és utána ő is távozott. Körülbelül hajnali háromkor vett két szelet pizzát, és megpróbálta felhívni apját és barátait, de senki nem vette fel.

Hajnali négykor a telefonját kikapcsolták, és ekkor tűnt el Kyle.

Több száz önkéntes és a rendőrség is kereste, megemlítették a rádióban és a tévében is az eltűnését, de senki sem látta és nem hallott róla azóta sem.


Jennifer Kesse

Jennifer Kesse fiatal volt és gyönyörű, nemrég költözött új lakásba, a munkahelyén pedig töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. Szüleivel jó viszonyt ápolt, és a párkapcsolatával is minden rendben volt. Irigylésre méltó jövő állt előtte egészen addig, míg 15 évvel ezelőtt nyoma veszett.

Jennifer 2006. január 24-én tűnt el a floridai Orlandóban, miután hazatért egy nyaralásból szerelmével. Másnap este hatkor látták utoljára, miután végzett a munkahelyén.

Reggel nem telefonált sem a szerelmének, sem a családjának, annak ellenére, hogy ezt mindennap megtette,

és a munkahelyén sem jelent meg. Telefonja állandóan hangpostára kapcsolt.

A gyanakvó szülők ezért úgy döntöttek, hogy elmennek Jennifer lakásához, hogy megnézzék, mi lehet a lányukkal.

Észrevették, hogy a nő otthona teljesen érintetlen volt, erőszakos behatolásnak sem volt nyoma,

ám az autója hiányzott a ház elől.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Find Jennifer Kesse (@findjenniferkesse) által megosztott bejegyzés


Furcsának találták, hogy a ruhája elő volt készítve, valamint a fürdőszobában a törülközők nedvesek voltak, amely arról árulkodott, hogy Jennifer nem sokkal korábban még a lakásban lehetett.

A rendőrök keresőkutyákkal érkeztek ki a helyszínre, majd a szagminták alapján kiderítették, hogy a fiatal nő egészen a kocsijáig ment el. A szülők ezen a ponton még azt gondolták,

hogy lányuk összeveszett a párjával és ezért elszökött egy kis időre, hogy egyedül lehessen.

Ám a rendőrök nem sokkal később megtalálták Jennifer üres autóját mindössze egy mérföldre a nő otthonától. A környékbeli biztonsági felvételeket átvizsgálva a hatóságok annyit tudtak meg, hogy valaki leparkolta az autót, majd elsétált onnan.

Az illető arca végig takarva volt,

még azt sem lehetett megállapítani, hogy nőt vagy férfit látnak a videón.

Majd 2008 decemberében egy konténerből előkerült egy paprikaspray és egy postaládakulcs, amely egyértelműen Jenniferé volt. A szülők ekkor már biztosak voltak abban, hogy lányukat elrabolták.

Sokan gondolják úgy, hogy Jennifert olyan emberek rabolhatták el, akik abban a társasházban dolgoztak, takarítók, karbantartók, ahol a nő is élt. Mindenki tudta róla, hogy bár párkapcsolata van, valójában egyedül él a lakásában, ahol sokszor tartózkodott a párja nélkül.

A teória szerint a fiatal nőt kicsalhatták otthonából, majd az autójába tuszkolhatták – ám semmilyen nyomot nem találtak, amely ez bizonyította volna.

A rendőrség kizárta annak a lehetőségét is, hogy Jennifer otthonába betörtek volna, vagy hogy az autóját ellopták volna,

hiszen sem a lakásból, sem a kocsiból nem vittek el semmilyen értékes tárgyat.

Egy másik elmélet szerint Jennifer eltűnéséhez köze volt az egyik kollégájának, egy Johnny Campos nevű férfinak, aki rendszeresen kimutatta vonzalmát a fiatal nőnek, aki viszont ezt elutasította. Beszámolók szerint az eltűnés napján a férfi késve és idegesen ment be a munkahelyére, azonban a nyomozás során a rendőrség kizárta, hogy Johnny Campos bármit is tett volna a nővel.

A rejtélyes eltűnést azóta sem sikerült megoldani, Jennifer szülei a mai napig nem tettek le arról, hogy egy nap megtalálják a lányukat.


A rendőrség hivatalos honlapján található egy lista azokról, akiket a mai napig várnak haza a hozzátartozóik. Ha ön felismer az eltűnt személyek közül valakit, esetleg információi vannak az illető hollétéről, tegyen bejelentést akár a Police.hu oldalán, vagy tárcsázza a 107 vagy 112 központi telefonszámok valamelyikét!

A címlapfotó illusztráció.