Kemény hangot ütött meg Berlinnel szemben Morawiecki

 

Az Északi Áramlat–2 gázvezeték-projektről való lemondásra szólította fel Németországot Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön, miután az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét átvenni készülő Szlovénia miniszterelnökével, Janez Jansával tárgyalt Varsóban.

„Az orosz-német projektként a Balti-tenger alatt épülő Északi Áramlat-2 témája „nyílt seb” Európában, a helyzetet úgy kell megoldani, hogy az európai szolidaritás ne szenvedjen csorbát” – jelentette ki a Jansával tartott közös sajtóértekezleten Morawiecki.

„A projekt aláássa Európát, csökkenti biztonságát” – hangsúlyozta.


„Arra szólítjuk fel Németországot, hogy mondjon le erről a projektről, ne járuljon hozzá Európa e térségének valóságos destabilizációjához” – jelentette ki.

Európa biztonsága szempontjából Morawiecki fontosnak nevezte a Nyugat-Balkán uniós integrációjának befejezését is, mely szerinte a nagy migrációs hullámok elleni védekezéshez is hozzájárulna. A külső európai határok biztosítása Morawiecki szerint az európai kultúrát is megvédi az idegen befolyásoktól.

A lengyel kormányfő beszámolt arról, hogy Jansával a fehéroroszországi és a kelet-ukrajnai helyzetet is megvitatták. „Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú a keletről irányított kibertámadásokkal szembeni védelem is” – hangsúlyozta, és

megköszönte Jansának, hogy a téma a július 1-jén kezdődő szlovén EU-elnökség egyik prioritása lesz.

Jansa az EU keleti szomszédságpolitikájáról beszélve szolidaritását fejezte ki Lengyelországgal a fehéroroszországi lengyel kisebbséget érő üldözések kapcsán. Emellett nyugtalanítónak és a nemzetközi elveket sértőnek nevezte Oroszország jelenlegi lépéseit.

„Szolidáris vagyok cseh kollégáinkkal, akik veszélyben vannak a moszkvai diplomáciai külképviseletük kapcsán” – fogalmazott Jansa, aki Morawieckivel a jogállamiságról is beszélt.

„Hangosan kimondhatom: Lengyelország számunkra a jogállamisági elveket tiszteletben tartó országnak számít (...), dinamikus és megalapozott demokráciája van” – közölte a szlovén kormányfő.