×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Görögország már készül a turisztikai szezonra

 

Görögország május 15-től megnyithatja határait a turisták előtt – közölte szerdán Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök rendkívüli televíziós beszédében.

Hangsúlyozta, hogy a járványgörbe az oltási kampánynak köszönhetően laposodni látszik. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a fertőzöttek száma továbbra is magas, és felszólította az embereket, hogy az április 30-án kezdődő görög ortodox húsvét idejére kerüljék az utazásokat.

„Célunk egy biztonságos húsvét és egy korlátozásoktól mentes nyár” – tette hozzá.

Micotákisz kiemelte, hogy a kormányzati elképzelések megvalósítása nagyban függ attól, hogy a járvány újra terjedni fog, vagy nem.

A tervek szerint az éttermek május 3-tól, az iskolák pedig május 10-től nyithatnak meg

– tette hozzá.

A görög kormány áprilisban nagyszabású akciót indított, amelynek keretében ingyen osztottak ki a lakosoknak otthon elvégezhető koronavírus-teszteket. Emellett fokozatosan megnyitották a főiskolákat és egyes szolgáltatásokat nyújtó üzleteket.

Az utóbbi 24 órában 3015 fertőzöttet regisztráltak és 86 halálesetet. A járvány kitörése óta ezzel a fertőzöttek száma 323 644-re gyarapodott, míg a kór halálos áldozatainak száma 9713-ra.

A görög kormány az év eleje óta sürgeti egy európai uniós vakcinaútlevél létrehozását, hogy megpróbálja fellendíteni a haldokló turizmust, amely a görög gazdaság kulcságazatának számít.

A címlapfotó illusztráció.