Újabb részletekre derült fény a George Floyd-perben

 

Alkotmányban biztosított jogára hivatkozva közölte, hogy nem kíván tanúvallomást tenni az esküdtszék előtt Derek Chauvin, a George Floyd halálának okozásával vádolt korábbi rendőr a Minneapolisban zajló tárgyaláson, amely csütörtökön le is zárult a tanúk meghallgatása.

Chauvin az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva jelentette be, hogy nem tesz saját magára nézve terhelőnek minősülő tanúvallomást. Lépése az amerikai sajtóban nem keltett meglepetést, mert bűneljárások során a vádlottak a legritkább esetben vállalják a tanúvallomást, hiszen az ügyészek ebben az esetben kérdéseket zúdíthatnak rájuk, amivel megingathatják a védelem álláspontját.

A 45 éves volt rendőr ügyvédjei közölték, nem akarnak több tanút meghallgatni. A védelem az utóbbi két napban arra összpontosított, hogy kétségbe vonja, mi okozhatta pontosan George Floyd halálát.


Chauvin ellen gyilkosság miatt emeltek vádat. Egy rendőri intézkedés során csaknem kilenc percen keresztül térdelt az afroamerikai Floyd nyakán, s ezzel a vád szerint a férfi halálát okozta tavaly májusban.

Később a nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyv arról számolt be, hogy az áldozat szívbetegségben és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedett, továbbá a szervezetében rengeteg kábítószer is volt.

Chauvin ügyvédjei behívtak egy szakértőt, aki azt állította, hogy a vádlott az intézkedés során megfelelő mértékű erővel lépett fel, megcáfolva ezzel a minneapolisi rendőrfőkapitány korábban előadott véleményét, amely szerint Chauvin intézkedése messze meghaladta az elfogadható erejű fellépés mértékét.

David Fawler igazságügyi orvosszakértőt is meghallgattak, aki elmondta,

hogy Floyd halálának oka „nem meghatározható", de szerinte nagy valószínűséggel a szívbetegsége okozta, illetve az incidens idején a közvetlen közelben, járó motorral álló rendőrautó kipufogó gázé - vagyis szénmonoxid-mérgezés - is hozzájárulhatott a halálához.

 

Ennek a felvetésnek a cáfolatára a vád még visszahívott egy orvos szakértőt.

A vád és a védelem képviselői jövő hétfőn adják elő záró beszédeiket, és az esküdtek ezt követően kezdhetnek tanácskozni az ügyről.

2020. május 25-én Minneapolisban egy élelmiszerboltból kihívták a rendőrséget, mivel azt gyanították, hogy George Floyd hamis húszdollárosokkal akart fizetni. A büntetett előéletű Floydot Chauvin leszorította az úttestre, megbilincselte, majd a nyakára térdelt.

A 46 éves afroamerikai férfi levegőért könyörgött, s a halottkémi jelentés szerint az ötödik percben meghalt. Valaki az utcán mobiltelefonnal rögzítette a rendőri erőszakot, amely így nyilvánosságra került.

Floyd halála után tüntetéssorozat kezdődött az Egyesült Államokban, eleinte a rendőri erőszak ellen és a rendőrség működésének megreformálásáért, később azonban a gyakran már erőszakba torkolló demonstrációkon más követeléseket is megfogalmaztak, köztük a rasszizmus elleni szigorúbb fellépést.