Börtönben halt meg a világ legnagyobb piramisjátékos csalója

 

Elhunyt 82 éves korában a piramisjátékért elítélt Bernie Madoff amerikai befektetési menedzser egy észak-karolinai szövetségi fegyintézetben – közölte szerdán a CBS amerikai televízió és a The Washington Post című lap a büntetésvégrehajtási hatóságokra hivatkozva.

Bernie Madoff amerikai üzletember nevéhez fűződik a minden idők talán legnagyobb pénzügyi csalássorozata, amely 65 milliárd dollár (20 ezer milliárd forint) kárt okozott az ügyfeleknek.
A Nasdaq volt elnöke, illetve a Bernard L. Madoff Investment Securities LLC alapítója és vezetője 2008-ban, a pénzügyi világválság csúcspontján bukott le; 2009 júniusában 150 év szabadságvesztésre ítélték. Azóta börtönben raboskodott.


Tárgyalásán tizenegy vádpontban vallotta magát bűnösnek, a többi között csalás és pénzmosás bűncselekményében. Éveken át mesés nyereséggel kecsegtette befektetőit, amit újabb lépre ment befektetők pénzéből fizetett ki. Amikor a csalás lelepleződött, sokan elvesztették megtakarításaikat. A per során Madoff bevallotta, hogy a rá bízott pénzt sosem fektette be.

Madoff 2020 februárjában a The Washington Postnak adott interjújában tudatta, hogy halálos beteg. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt kérvényezte idő előtti szabadlábra helyezését, amit azonban nem hagytak jóvá. Ügyvédje akkor közölte, hogy Madoff súlyos veseelégtelenségben szenved, és valószínű, hogy csak másfél éve maradt hátra.