×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem megy el Fülöp herceg temetésére a brit kormányfő

 

Boris Johnson brit kormányfő nem vesz részt Fülöp edinburghi herceg szombati temetésén – közölte a BBC honlapja. A koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások alapján a szertartásokon legfeljebb harmincan vehetnek részt, s így a királyi család több tagja vehet végső búcsút a hercegtől.

A kormányfő hivatala közleménye szerint a miniszterelnök a királyi család érdekeben marad távol a szertartásól, hogy ezzel is lehetőséget biztosítson arra, hogy minél több családtag búcsúzhasson el Fülöp hercegtől.

A Buckingham-palota szombaton ismertette az edinburghi herceg temetésének részleteit. Fülöptől április 17-én, jövő szombaton, brit idő szerint 15 órakor – közép-európai idő szerint 16 órakor – vesznek végső búcsút a London nyugati határában lévő windsori kastély Szent György-kápolnájában.

A BBC beszámolója szerint az uralkodó néhai férjeként teljes körű állami temetés járt volna, de az edinburghi herceg maga is többször is egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább magánjellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben.

Fülöp herceg koporsóját a windsori kastélyból a Szent György-kápolnába egy speciálisan átalakított, brit gyártmányú Land Roverrel szállítják, amelynek tervezésében segített.

A királyi család tagjai, köztük walesi herceg, a koporsó mögött vonulnak majd. A gyászmenet az eredeti tervek szerint 8 perces lesz. A temetésen díszlövésekkel tisztelegnek a herceg emlékének.

Az angol sajtó beszámolója szerint a királynő a királyi családtól külön, egyedül utazik a kápolnába.
A távolságtartás és maszkviselés szabályai a temetésen is érvényesek lesznek – írta a BBC.