Már a szomszédban is enyhítenek a korlátozásokon, sőt a finnek is nyitnak

 

Szlovénia fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon, így szombattól már nem kötelező a szájmaszk szabadtéri viselése, amennyiben betartható a másfél méter távolság, hétfőtől pedig feloldják az éjszakai kijárási tilalmat is – írta a helyi sajtó. Jövő héten a finnek is elkezdik a nyitást.

A ljubljanai kormány péntek este hozott döntése alapján ugyanakkor néhány kivételtől eltekintve továbbra sem lehet egyik régióból a másikba utazni, ezt csak 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet megtenni, ami kiváltható oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy az illető már átesett a fertőzésen.

Továbbra sem lehet összejöveteleket tartani. Szigorúan tilos az esküvők, különböző rendezvények és ünnepségek rendezése. Engedélyezik azonban a vallási szertartásokat, de 30 négyzetméterre csak egy résztvevő juthat.

Újdonság, hogy kinyitnak a könyvtárak, galériák, múzeumok. Tíz főig pedig, megfelelő távolságtartás mellett engedélyezik a közvetlen érintkezés nélküli sportokat is.

Szlovéniában a kormány április 11– ig teljes zárlatot rendelt el, hétfőtől azonban az iskolások és az óvodások visszatérhetnek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithatnak az üzletek és a szolgáltatások.

A kabinet formálisan egy hónappal, május 18-ig meghosszabbította a járványhelyzetet az egész országra vonatkozóan, valamint változtatott a januárban elfogadott ütemterven, amelyben a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer alapján határozza meg, milyen enyhítéseket vezetne be piros, narancssárga, sárga vagy zöld besorolás esetén.

Újabb enyhítések akkor léphetnek életbe, amikor heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma.

Ebben az esetben a narancssárga szakaszba lép Szlovénia, és újraindulhat a felsőoktatási intézményekben az oktatás, tíz főig engedélyezik az összejöveteleket, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, valamint megszüntetik kijárási tilalmat.

Finnország is a nyitáson gondolkozik már, jövő héttől fokozatosan visszaülhetnek a padokba a diákok és néhány héten belül a fitnesztermek és a könyvtárak is kinyithatnak.

A címlapfotó illusztráció.