Megrendelte a Szputnyik V-t, majd befékezett Szlovákia

 

Igor Matovic korábbi szlovák kormányfő megrendelt 200 ezer adag orosz Covid-vakcinát, utódja, Eduard Heger és kormánya azonban úgy tűnik, húzza az időt a Szutnyik V használatának engedélyezésével.

Igor Matovic korábbi szlovák miniszterelnök – saját kormánya akaratával szembe menve – február végén megrendelt 200 ezer adagot az orosz Szputnyik V vakcinából. Amikor Matovic az első szállítmányt személyesen fogadta a pozsonyi repülőtéren, még nem tudta, hogy ez számára a vég kezdete, és egy hónappal később már nem lesz hivatalában.

A Denník N hírportál értesülései szerint fordulat történt a szlovák vakcinapolitikában is. Az április 1-jén kinevezett miniszterelnök, Eduard Heger és kormánya ugyanis erős fenntartásokkal kezeli az orosz Covid-vakcinát. A kormány tagjai közül


többen úgy nyilatkoztak az elmúlt napokban, hogy nem veszik figyelembe az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlását, helyette saját belső vizsgálatot szorgalmaznak az orosz vakcina hatékonyságát illetően

számolt be az osztrák Kurier pozsonyi tudósítója.

A szlovák állami gyógyszerfelügyelet – az egészségügyi minisztériummal egyeztetve – a szükséges információk hiányára hivatkozva még nem hozott döntést a Szputnyik V ajánlásáról. Közben kétszázezer adag orosz vakcina vár arra, hogy megkapja az oltási engedélyt és beadhassák a betegeknek.

Szlovákiában keddig 365 733 koronavírusos beteget regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma pedig meghaladja a 11 ezret az amerikai Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

A címlapfotó illusztráció.