×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Még tartanak a mentési munkálatok Tajvanon

 

Még tartanak a mentési munkálatok Tajvanon, ahol pénteken súlyos vonatbaleset történt. A szerencsétlenséget egy vezető nélküli teherautó okozta, amelyet kézifék behúzása nélkül parkoltak le és ami néhány perccel a vonat érkezése előtt az egyik domboldalról a sínekre sodródott. A balesetben ötvenen vesztették életüket és közel 200-an megsérültek – hangzott el az M1 Híradójában.

A mentési munkálatok még nem fejeződtek be. A halottakat és a csaknem 200 sebesültet már elszállították, de még nem indulhatott meg a vasúti közlekedés. A baleset helyszínén ugyanis súlyosan megrongálódtak a sínek és a vonat roncsait is el kell távolítani. Lassítja a munkát, hogy a helyszínen dolgozók minden utas személyes holmiját hiánytalanul összeszedik.

Tajvan történetének legsúlyosabb vonatbalesete történt pénteken. A hatóságok szerint egy teherautót kézifék behúzása nélkül parkoltak le egy vasúti alagút közelében lévő építkezésen a Taroko-szorosban. A jármű a lejtős útról a sínekre gurult. Percekkel később érkezett a személyvonat,

amely belecsapódott, majd az ütközés erejétől kisiklott az alagútban.

A Tajpejből Tajtungba tartó zsúfolt vonaton csaknem félezren utaztak, sokaknak csak állóhely jutott, ugyanis a szokásosnál többen indultak el péntek reggel, hogy elhagyják a fővárost a négynapos ünnepi hétvégére.

A vonat egy része még mindig az alagútban van. A mentési munkálatokat végzők szerint valószínűleg minden holttestet megtaláltak már az összeroncsolódott szerelvényben.


Az ütközést követően a leghátsó kocsikból az emberek szinte sértetlenül ki tudtak szállni,

ám a vonat többi részén sokan megsérültek, az utasok ugyanis az ülések közé szorultak. A legtöbb áldozat itt vesztette életét.

A szerencsésebbek ki tudtak mászni a szétroncsolódott vagonok ablakain és tetején keresztül. Az áldozatok és a sebesültek között külföldiek is vannak.

Az elhunytak tiszteletére félárbócra engedték a tajvani zászlót, Caj Jingven államfő pedig részt vett azon a megemlékezésen, amelyet a szerencsétlenséghez legközelebb eső vasútállomáson szerveztek.

Az elnök meglátogatta a kórházban ápolt sérülteket is.

Eközben kiderült, hogy a baleset okozó teherautót egy olyan építkezésen parkolták le, amelyet már januárban be kellett volna fejezni, de a munkálatok csúsznak. Az építkezés vezetőjét, aki egyben a teherautó sofőrje is volt, őrizetbe vették, majd több mint négy és fél millió forintnak megfelelő óvadék fejében szabadon engedték.