×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jóváhagyta a korlátozásokat a francia nemzetgyűlés

 

A francia nemzetgyűlésben a kormánytöbbség jóváhagyta csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére Emmanuel Macron államfő által előző este bejelentetett országos korlátozásokat, az ellenzék azonban bojkottálta a szavazást. A kormány számítása szerint a fertőződések tetőzése 7-10 nap múlva várható, az intenzív osztályokon április végén lesz a legtöbb beteg.

Jean Castex miniszterelnök délelőtt ismertette az alsóházban a szombattól országosan érvényes, harmadikutasnak nevezett lezárás részleteit, amelynek lényege, hogy a franciáknak a következő egy hónapot a lakóhelyük 10 kilométeres körzetében kell tölteniük, de a kormány arra ösztönzi őket, minél több időt töltsenek a szabadban, ahol maszkviselés és a biztonsági távolságtartás mellett minimális a megfertőződés veszélye a zárt terekhez képest.

A kormányfő elmondta: a közterületeken és a parkokban tilos lesz az alkoholfogyasztás a kültéri bulizások elkerülése érdekében, a rendőrség minden hat főnél nagyobb csoportot szét fog oszlatni a nagyvárosok parkjaiban, a rakpartokon és a tengerpartokon, ahol a jó időben tömegesen találkoznak a lakóhelyük környékére kényszerült fiatalok.

A maszkot nem viselő embereknek, illetve a szabályokat rendszeresen megszegőknek ügyész eljárásra kell számítaniuk.

Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédéből - amelyet 30 millióan néztek élőben - az egyik legnagyobb vitát az iskolák bezárása váltotta ki.

A miniszterelnök jelezte, hogy a szerény jövedelmű családok különtámogatásban részesülnek az ingyenes iskolai ebéd pótlásának biztosítására, s a gyerekeket a lakókörzeten kívül élő nagyszülőkhöz a lezárás idején is bármikor elvihetik a szülők.

Jean Castex úgy vélte, hogy „az újabb korlátozások az utolsó lépést jelentik a normális élethez való visszatérés előtt a tömeges oltás mellett". Arra is kitért, hogy a júniusban esedékes helyhatósági választások elhalasztására nem lesz szükség.

A gazdasági tárca jelezte, hogy havi 11 milliárd eurós támogatást kapnak a vállalkozások, a nehéz helyzetben lévő családok vagy a munka nélkül maradtak.

Az 577 fős nemzetgyűlésben 348-an hagyták jóvá a korlátozásokat 9 nem ellenében, de a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak és mindhárom baloldali párt bojkottálta a szavazást. Álláspontjuk szerint a végrehajtó hatalom „lábbal tiporta a parlamentet", hiszen a döntést az államfő egyedül hozta meg a képviselők megkérdezése nélkül.

A miniszterelnök azzal vádolta meg az ellenzéket a vitában, hogy „politikai hasznot kíván húzni egy nemzeti tragédiából".

Az elmúlt napokban a járványügyi szakemberek egy jelentős része szigorú lakhelyelhagyási tilalom kihirdetését sürgette, amit az ellenzék már január óta szorgalmazott, Emmanuel Macron viszont elutasított a lakosság mentális állapotára hivatkozva.

Miután a súlyos betegek száma már átlépte az őszi tetőzés szintjét, amely pedig novemberben a lezárást követő második héten következett be, az elnök végül a korábbiaknál jóval kevésbé szigorú lezárást rendelt el, amelynek hatékonyságában a szakemberek egy része kételkedik.

Az államfő ugyanakkor arról is döntött, hogy az intenzív ágyak száma a tavalyi tavaszi védekezéshez hasonlóan 10 ezerre bővül. Elsősorban a párizsi kórházakban nyílnak új ágyak annak érdekében, hogy ne kelljen „túl sok műtéti beavatkozást elhalasztani".

Olivier Véran egészségügyi miniszter egy reggeli rádióműsorban úgy vélte, hogy a napi esetszám tetőzése 7-10 nap múlva várható, s ennek következtében az intenzív osztályokon április végén lesz a csúcspont.

„A hullám csökkenő oldala május" – mondta a tárcavezető, aki szerint nyáron meg kell majd győzni azokat is, hogy oltassák be magukat, akik eddig ódzkodtak a vakcináktól.

„Meggyőződésem, hogy a franciák idén nyáron nyaralhatnak, és a normálishoz közelítő életünk lesz" – fogalmazott a miniszter, aki ugyanakkor az esetleges külföldi utazásokról még nem kívánt véleményt formálni.

A jelenleg 7600 rendelkezésre álló intenzív ágyon több mint ötezer koronavírusos fertőzöttet ápolnak a más súlyos betegségben szenvedők mellett. Országosan az intenzív ágyak 90 százaléka foglalt, s azoknak 60 százalékán fekszenek fertőzöttek, Párizsban a leginkább túlterhelt az ellátórendszer.

Az elmúlt héten a napi esetszám átlaga 36 ezer volt, 100 ezer lakosra 377 fertőzött jut, a kórházakban 28 ezer fertőzöttet ápolnak, a pozitív tesztek aránya 8 százalék, a reprodukciós ráta 1,2. A járvány kezdete óta az elhunytak száma meghaladta a 95 ezret.

A címlapfotó illusztráció.