Ennyit loptak el hackerek a járvány kitörése óta

 

Az Egyesült Királyságban több mint 14 milliárd forintnyi összeget loptak el a világjárvány alatt. A rendőrség több mint hatezer koronavírussal kapcsolatos számítógépes bűntényt és csalást regisztrált az elmúlt egy évben.

Az Egyesült Királyságban több mint hatezer, a koronavírussal kapcsolatos csalást és kiberbűntényt, azaz számítógépes bűntényt jelentettek. Az adatok Anglia, Wales és Észak-Írország területét fedik le, de Skócia nincs benne az eredményekben.

A szélhámosságok során 34,5 millió fontnyi, tehát több mint 14 milliárd forintnyi összeget loptak el tavaly március óta – írta a BBC.

A támadások nagyobb szervezeteket is érintenek. Többek között megpróbáltak betörni az angol egészségügyi szolgálat és vakcinagyártók rendszerébe. A brit kiberbiztonsági központ azt a tájékoztatást adta a BBC-nek, hogy havonta harminc jelentős támadással van dolguk a járvány ellen küzdő infrastruktúrában. Azonban azt is elmondták, hogy sajnos volt néhány vírus, amely bejutott egy-egy rendszerbe, így az ellopott adatok segítségével zsaroltak az elkövetők.

Az ilyen bűncselekmények elkövetésének száma 2020 áprilisában és 2021 januárjában volt a legmagasabb.

Mindkétszer lezárások voltak érvényben az Egyesült Királyságban.

A BBC a londoni redőrség konkrét számadatait közölte: több mint 150, a fent említett ügyekkel kapcsolatos letartóztatás történt, amióta elkezdődött a világjárvány. Több mint 2000, a bűntényekhez kapcsolható honlapot, telefonszámot és e-mail-címet jegyeztek fel. Összességében 416 000 csalást és számítógépes bűntettet jelentettek.

Az internetes vásárlással kapcsolatosan elkövetett csalások száma 42 százalékkal volt magasabb, mint a vírus megjelenése előtt, valamint az internetes ismerkedés, párkeresés során 20 százalékkal többen csaltak ki pénzt a másik félből.

Ezek is már kellően magas számok, ugyanakkor a bűnüldözési hivatal szerint

öt csalásból általában csak egyet jelentenek a rendőrségen, tehát ezek a számok jócskán magasabbak lehetnek valójában.

A BBC adatai szerint azonban egyetlenegy területen csökkentek az esetszámok. A bejelentések alapján az olyan bűntények száma, amelyek során az elkövető felhívja a célszemélyt, műszaki segítséget ajánl, és így szerzi meg bankkártyák adatait, 15,5 százalékkal csökkent.

A címlapfotó illusztráció.