A terror napja – egy év különbséggel két európai fővárost támadtak meg

 

Március 22. kitörölhetetlen nyomot hagyott az európai történelemben, joggal lehet sajnos a „terror napjaként” emlegetni. Előbb 2016. március 22-én Brüsszelt, majd pontosan egy évre rá Londont támadták meg szélsőséges iszlamisták. Mindkét merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

2016. március 22-én három robbantásos merénylet történt Brüsszelben: kettő a repülőtéren, egy a Maelbeek metróállomáson. A támadásnak 32 fő civil áldozat volt, három elkövető is meghalt. A sebesültek száma kétszáz fölött volt.

A sebesültek között két magyar állampolgár is volt – egy kormányalkalmazott és egy helyi cég dolgozója –, egyiküket belső vérzés, másikukat csonttörés miatt kellett megműteni.

Előre kitervelt merényletekkel akarták rettegésben tartani Európát

Az iraki hírszerzés egyik tisztségviselője arról számolt be, hogy az Iszlám Állam a támadást megelőző két hónapban olyan terrortámadásokat tervezett Európában, amelyek célpontjai repülőterek és vasútállomások.


Brüsszeli robbantások

Azt mondta, korábban tájékoztatták erről az európai országokat, de „akkoriban Brüsszel még nem volt a tervek része”. Szerinte

a terroristák a novemberi párizsi merényletek egyik főszervezőjeként számon tartott Salah Abdeslam előző heti őrizetbe vétele miatt szervezték át Brüsszelbe a kitervelt műveletet.

A párizsi terrortámadás elkövetőinek búvóhelye Brüsszel Molenbeek negyedében volt 2016. március 18-án itt fogták el Salah Abdeslamot, akit a terrortámadásban való részvétellel gyanúsították.

Az uniós intézmények tőszomszédságában robbantottak

A belga főváros tűzoltóságának szóvivője azt közölte, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett kettős robbantásban tizennégyen meghaltak és kilencvenhatan megsebesültek.

Yvan Mayeur akkori brüsszeli polgármester arról számolt be, hogy az uniós intézmények közelében lévő metróállomáson mintegy fél órával később történt robbantás legalább húsz halálos áldozatot követelt, százhatan pedig megsebesültek. A belga szövetségi ügyész megerősítette, hogy öngyilkos merénylők követték el a támadást.

Lakosságához viszonyítva Belgiumban a legmagasabb a külföldön harcoló dzsihadisták száma a nyugat-európai országok közül. Az országot sokan emlegetik a „dzsihadista ideológia melegágyaként”, illetve „dzsihadista toborzó központként” is.


Az Iszlám Állam katonája gyilkolt Londonban

Napra pontosan egy évvel a brüsszeli támadások után 2017. március 22-én Londonban,

a parlament épületének közelében lévő Westminster hídon egy terrorista a gyalogosok közé hajtott, majd késsel a járőröző rendőrökre támadt, akik lelőtték. A merényletben öten meghaltak, ötvenen megsérültek.


K_EPA20170322209

A terrorcselekményt az 52 éves Khalid Masood követte el. Masood Nagy-Britanniában született, és a közép-angliai West Midlands országrészben élt. A Scotland Yard közlése szerint Masood többször állt bíróság előtt erőszakos bűncselekmények miatt, de terrorizmus vádjával nem vonták felelősségre

A felelősséget az Iszlám Állam vállalta magára.