Szigorítások Európában, újabb lezárás Párizsban

 

A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz külföldi utazás céljából elhagyni az országot – közölte a pozsonyi kabinet döntésére hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön. A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől újabb általános karantén lép életbe, legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére.

Szlovákia megtiltja a külföldi utazásokat

Az intézkedést a szombattól már negyedik alkalommal meghosszabbított vészhelyzet hatálybalépésével egy időben kezdik majd ellenőrizni a szlovák határokon és repülőtereken. A szlovák rendőrség közlése szerint a külföldre utazóknak igazolniuk kell majd, hogy nem turizmus céljából lépik át a határt.


A korlátozást azzal indokolta a pozsonyi kormány, hogy ily módon akarja orvosolni azt az ideiglenesen fennállt „igazságtalan” állapotot, hogy a februárban érvénybe lépett járványügyi korlátozások alapján – néhány indokolt kivétellel – tilos az egyes járások között utazni, ugyanakkor a külföldre utazás bármilyen céllal megengedett volt.

Szlovákiában február 8-tól lépett működésbe az úgynevezett Covid-automata,

ami olyan intézkedési keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását hivatott szolgálni a fertőzöttek aktuális számának tükrében.

Ez a rendszer heti szinten – az aktuális fertőzöttségi adatokat figyelembe véve – szigorít vagy enyhít a korlátozásokon, amelyeket az egyes járásokban be kell tartani. Ezek közé a korlátozások közé tartozik az is, hogy az adott járásból vagy járásba korlátozások nélkül szabad-e ki- vagy beutazni.

A szlovák Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a PCR teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések számának heti átlaga az elmúlt hetekben nem mutatott lényeges változást, napi szinten kétezer és kétezerötszáz között mozgott a mintegy 5 és fél millió lakosú országban. Az országban jelenleg közel 3 és félezer koronavírus fertőzött személyt kezelnek kórházban.

A kórnak tulajdonított új halálesetek hivatalos száma mintegy egy hete enyhén csökkenő tendenciát mutat, a halálesetek száma szerdán 76-al 8814-ra emelkedett.

Franciaország 16 megyéjében péntektől újabb lezárás

A járványt fékező újabb intézkedések lépnek életbe péntek éjféltől, négy hétig” – mondta Jean Castex miniszterelnök a járványhelyzetről csütörtök este tartott heti sajtótájékoztatóján.

A lakhelyet el lehet hagyni sportolni, levegőzni, időkorlát nélkül, de csak igazolással, és csak tíz kilométeres körzetben, a megyék közötti közlekedés tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek” – tette hozzá.

Az iskolák mindenhol nyitva maradnak, a 16 megyében viszont csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek nyithatnak ki,

amely kategóriába beletartoznak a zenei- és a könyvesboltok is – hangsúlyozta a kormányfő.

Az érintett 16 megye a Párizs körüli Ile-de-France régió nyolc megyéje, az északi Hauts-de-France régió öt megyéje, valamint a francia Riviéra két megyéje. A lezárás mintegy 20 millió franciát, az ország lakosságának csaknem harmadát érinti. Az ország többi részén az éjszakai kijárási korlátozás szombattól a jelenlegi délután 6 óra helyett este 7 órától fog kezdődni.

A miniszterelnök elmondta: a tavaly tavaszi és az őszi szigorításokhoz képest egy rugalmasabb „harmadik utat” választott a kormány a fertőzőbb variánsok megfékezésére, „területi” és „kiegyenlítettebb” intézkedésekkel. „Még nehéz napok állnak előttünk” – ismerte el Jean Castex, az oltás által remélt perspektívát hangsúlyozva.

A kormányfő azt is bejelenette, hogy Franciaország péntektől folytatja a koronavírus-elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcinával, miután azt biztonságosnak és hatékonynak minősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Ezzel a vakcinával oltatom be magam holnap, hogy megmutassam, teljesen megbízhatunk benne” – mondta a kormányfő.

Az országban forgalomban lévő három oltóanyagból eddig 5,7 millióan (8,5 százalék) kapták meg az első adagot, s 2,3 millióan (3,5 százalék) mindkét komponenst. Az elmúlt napokban a napi esetszám 30 ezer fölé emelkedett, s a 16 lezárt megyében a 100 ezer főre jutó fertőzöttek száma meghaladta a 250-es riasztási szintet, Párizsban 400 felett van.

A kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál, de az intenzív osztályon ápolt súlyos betegek száma fokozatosan nő, csütörtök este 4246 volt, negyedüket a fővárosi agglomerációban látták el. Az első hullámban 7200-an, ősszel pedig csaknem 5 ezren feküdtek intenzív osztályon a tetőzéskor.

Az újabb szigorításokat szinte napra pontosan az első lezárás évfordulóján jelentette be a kormány. Az egy évvel ezelőtti általános karantén azonban szigorúbb volt, az egész országot érintette, és az iskolák is bezártak.

Az ellenzék azonnal bírálta az újabb szigorításokat. A jobboldal szerint a kormány válságkezelésének kudarcát jelenti a szigorítás, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés szerint a kormány „mindent elrontott”, míg a baloldal úgy vélte, hogy a karantén „visszatérés a középkorba”.