Nyomás alatt Angela Merkel pártja

 

Németországban ezen a hétvégén két tartományi választást is tartanak, amelyeknek kimenetele befolyásolhatja az őszi szövetségi választás erőviszonyait – mondta az M1 Ma reggel adásában Kiszelly Zoltán politológus. Az előrejelzések nem kedveznek a kormányzó konzervatív CDU-nak. Az akadozó vakcinabeszerzések és az enyhítések körüli bizonytalanság is megtépázta Angela Merkel kancellár pártjának népszerűségét.

November óta folyamatos leállás volt érvényben Németország, de az elmúlt időszakban kedvezően alakultak a trendek, és többhavi mélypontra süllyedt a napi új halálesetek száma.

Németországban egy hosszú időszak után most kezdődik egy óvatos nyitás, a kertész-barkácsboltok és a fodrászatok nyithattak ki. A válságkezelés kommunikációja azonban komoly hitelességvesztéssel járt – mondta a politológus.

A hatóságok korábban azt mondták, hogy százezer lakosra vetítve 7 napos átlagban 50 új fertőzött számnál kezdik el a korlátozások lazítását, utána ezt 35-re csökkentették, de már olyan hangok is voltak, hogy 10-nél kellene enyhíteni.

Az átoltottságban Németország 27 uniós tagországból a 20. Kiszelly Zoltán elmondta, hogy Németország szorgalmazta a közös uniós vakcinabeszerzést a szolidaritás elvére hivatkozva, hogy a nagy országok ne tudják elszipkázni a kisebbek elől az oltóanyagokat. Mára azonban már Marokkó is előbbre jár a lakosságarányos beoltottságban, mint az EU vezető hatalma.

Elmondta, hogy AstraZeneca oltóanyagok állnak raktárakban, mert az emberek nem szívesen adatnák be maguknak. Ezután kezdte Angela Merkel felkarolni az orosz vakcinát és már kész támogatni a Szputnyik V európai engedélyezését.

Egy német orvos állítása szerint Németországban a súlyos állapotú koronavírusos betegek túlnyomó része bevándorló hátterű, ezért a berlini kormány az imámok segítségét kérte – hangzott el az műsorban.

Kiszelly Zoltán elmondta, hogy ez több nyugat-európai országban is megfigyelhető. Ennek háttere, hogy párhuzamos társadalmakban az állam nem tudja a korlátozó szabályokat kikényszeríteni.

A hétvégén két fontos német tartományban, Baden-Württembergben és Rajna-vidék–Pfalzban is választást tartanak. A két tartományi választással „szuper választási év” indul Németországban, ahol összesen kilenc tartományi és önkormányzati voksolásra lesz a szeptemberi szövetségi választás előtt.

Baden-Württembergben a Zöldek lecserélhetik jelenlegi koalíciós partnerüket, a CDU-t, amely folyamatosan veszít népszerűségéből, a szociáldemokratákra és a liberálisokra. Ezzel pedig elindulhat a konzervatív párt lejtmenete, amely akár szeptemberi szövetségi választásokig is folytatódhat – vélte Kiszelly Zoltán.