A világon először kaptak emberszabású majmok koronavírus elleni oltást

 

A San Diegó-i állatkertben kilenc emberszabású majmot oltottak be koronavírus elleni vakcinával, négy orangutánt és öt bonobót (törpecsimpánz). Köztük elsőként a Karen nevű orangutánt, az állat arról híres nyitott szívműtétje volt 1994-ben, szintén elsőként.

A Zoetis állatgyógyászati cég fejlesztett ki egy vakcinát állatok számára, amit eddig csak kutyákon és macskákon teszteltek. A teszt során a vakcina hatásosnak bizonyult, és mivel a vakcinák általában nem kifejezetten egy faj számára készülnek, hanem a kórokozó ellen, ezért megesik, hogy egy fajon tesztelt oltóanyagot másik faj is megkaphat. A beoltott állatok jelenleg jól vannak. Hamarosan tesztelik egy orangután és egy bonobó vérét, hogy termelődött-e a vérükben antitest. Ebből kiderülhet, hogy valóban működött-e a vakcina.


A majmok oltására azért volt nagy szükség, mert januárban nyolc gorillának lett pozitív a koronavírustesztje az állatkert szafariparkjában. Feltehetőleg az egyik dolgozótól kapták el. A csapat mindegyik tagja mutatott tüneteket. „Ha letelt az ajánlott 60–90 nap a megfertőződés után, a San Diego állatkert reméli, hogy beolthatják a gorillacsoportot is a szafariparkban” – írta a National Geographic.

Amennyiben sikeresnek bizonyul a kísérlet, más állatkertekben is elkezdődhet az állatok oltása, ugyanis más egyesült államokbeli állatkertek is jelentkeztek a vakcináért.

A címlapfotó illusztráció.