×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Belpolitikai válság körvonalazódik Örményországban

 

Nikol Pasinján örmény kormányfő csütörtökön részt vett támogatóinak gyűlésén a főváros Jereván főterén, ahol az ellenzék is felvonultatta tagjait, miután a hadsereg vezérkari főnöke távozásra szólította fel a miniszterelnököt – derült ki egy helyszíni beszámolóból. Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök a Facebookon váltotta le a vezérkari főnököt, miután lemondását követelte. 

A TASZSZ orosz hírügynökség azt írta, hogy a miniszterelnököt lelkes üdvözlésekkel fogadták a belvárosi Köztársaság téren.

A kormányfő hangoztatta, „nem hiszi, hogy távozása tisztségéből a helyzet megoldását jelentené". Felvázolta a rendezés néhány változatát. Kifejtette, nem hiszi, hogy a rendőrség, az ország nemzetbiztonsági szolgálatainak vezetői is a vezérkarhoz hasonló, a kormányfő távozását követelő felhívással állnak elő.

Úgy vélekedett, hogy a hirtelen jött veszélyes fordulat nem egyéb, mint a katonák érzelmi reakciója, ezért  „testvéreinkkel nem szükséges szigorúan bánni" – mondta. A fegyveres erők alávetik magukat az örmény népnek - tette hozzá a miniszterelnök.

Az ellenzéki Haza Megmentéséért Mozgalom ugyanakkor üdvözölte a vezérkar kezdeményezését. Egyben arra kérte híveit, ők is gyülekezzenek Jereván főterén, hogy támogatásukról biztosítsák a fegyveres erőket és a hadsereget.

A szövetség közleményében úgy vélekedett, a fegyveres erők szavatolják az ország biztonságát és egységét. A dokumentumban ugyanakkor azt kérték követőiktől, hogy ne engedjék provokálni magukat, legyenek fegyelmezettek és visszafogottak.

Az örmény vezérkari főnök csütörtökön a közösségi médiában szólította távozásra Pasinjánt és kormányát, egyben kezdeményezte, hogy a kialakult helyzetben a felek tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától. A vezérkar szerint a követelés oka, hogy a miniszterelnök és kormánya a kialakult válsághelyzetben már nem képes megfelelő döntéseket hozni. A dokumentumot a vezérkari főnök, Onik Gaszparján és helyettesei, a csoportfőnökségek és a tisztikar vezetői írták alá.

Nikol Pasinján miniszterelnök válaszul felmentette hivatalából a vezérkari főnököt és első helyettesét. A kormányfő puccskísérletnek nevezte a katonák követelését és felszólította támogatóit, hogy vonuljanak Jereván központjába.