×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Harc az iszlamo-baloldaliság ellen: éles vita Franciaországban

 

Egy hete tartó, egyre élesedő hangvételű társadalmi vitát robbantott ki Frédérique Vidal francia felsőoktatásért felelős miniszter, aki múlt szerdán elrendelte az egyetemi kutatások átvilágítását, és meghirdette az „iszlamo-baloldaliság ” ellen indított harcot. A politikus lemondását azóta több mint félezer oktató követelte a baloldal vezető lapjában.

Tizenkét másodperc – egy hete így emlegeti a sajtó Franciaországban annak a néhány mondatnak az időtartamát, melyben Frédérique Vidal felsőoktatásért felelős miniszter a CNews hírtelevíziónak nyilatkozva meghirdette az „iszlamo-baloldal” elleni fellépést. A miniszter 22 perces nyilatkozatból ezt a néhány másodpercet az eltelt egy hét alatt a sajtótermékek tömege idézte.

„Úgy gondolom, az iszlamo-baloldal fekély a társadalom egészén, az egyetem pedig nem valami áthatolhatatlan közeg, hiszen része a társadalomnak” – nyilatkozta a politikus, aki szerint több egyetemi tanár és diákszervezet arra használja fel státusát, hogy az oktatási intézményben terjessze eszméit.

Azt követően, hogy a vezető baloldali lap, a Le Monde hasábjain 600 oktató követelte lemondását, miközben éles sajtópolémia bontakozott ki az ügyben, a Le Journal du Dimanche-nak nyilatkozva Vidal így fogalmazott: természetesen az „iszlamo-baloldaliság” nem tudományos fogalom, de a kifejezés pontosan megjelöli azt, ahogy az emberekben ez megjelenik. A CNRS (Országos Tudományos Kutatóközpont) ugyanis kijelentette, hogy nem létezik ilyen fogalom.

Vidal a kutatás szabadsága mellett állt ki: szerinte tűrhetetlen, hogy ne lehessen előadni Aiszkhülosz Oltalomkeresők című darabjáról. (Már volt példa rá, hogy – mint arról a Szombat című lap is beszámol – hogy baloldali aktivitsák, rasszizmust kiáltva, a Sorbonne-on a színdarab „előadását akarták megakadályozni, azt állítva, hogy rasszista rendezésről van szó. A dráma története szerint az oltalomkeresők az egyiptomiak, akiknek bőre a napsugártól elfeketedett”)

Vidal azt sem látja a tanítás szabadságával összeegyeztethetőnek, hogy Charb, a meggyilkolt francia grafikus és újságíró szövegeit egyetemi előadók ne tehessék meg kurzusuk tárgyává. (Charb volt az egyik áldozata a Charlie Hebdo elleni támadásnak.) Ez támadás az akadémiai szabadság és az általános szólás – és önkifejezési szabadság ellen – fogalmazott Vidal, akit a baloldal „gondolatrendőrség” felállításával vádolt.

„Kétségtelenül létezik az iszlamo-baloldaliság az egyetemeken” – vélte Jean-Louis Bianco oktatási miniszter is. A különféle nyilatkozatok, állásfoglalások után „a kialakult jobb- és baloldali törésvonal mentén” kettészakadt a francia társadalom – írta egymástól függetlenül a Le Monde, és a konzervatív Le Figaro is.