×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ausztrália: Nincs több Facebook hirdetés!

 

Nem jelentet meg hétfőtől több hirdetést a Facebookon az ausztrál kormány, miután a közösségi oldal egy általa vitatott törvénytervezet miatt múlt héten megtiltotta ausztráliai platformján a helyi médiacégek híreinek megtekintését vagy megosztását.

Elsőként az egészségügyi minisztérium közölte, hogy így döntött, ezt követte a kormány egésze nevében Simon Birmingham pénzügyminiszter bejelentése.

A tárcavezető szerint az óriásvállalat "helytelenül viselkedik, befolyást akar gyakorolni a demokratikus rendszerre", azonban nem fognak meghátrálni semmiképpen.
Az ABC televíziós csatorna számításai szerint a lépés nyomán 10,5 millió ausztrál dollártól esik el a Facebook.
A kormány mintegy 16,5 millió eurót (5,9 milliárd forintot) költ a koronavírus elleni oltás népszerűsítésére, valamint az oltókampánnyal kapcsolatos tájékoztatásra. Greg Hunt egészségügyi miniszter elmondta: a tárca továbbra is hozzájárul az információs kampány költségeihez, de a Facebook felületén nem fognak hirdetni.
A vita arra vezethető vissza, hogy tavaly decemberben az ausztrál parlament elé került az új médiakódex-tervezet, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, különben pénzbírsággal sújtják őket. A közösségi oldal ezt az elképzelést kifogásolva döntött úgy múlt héten, hogy ausztráliai platformján nem engedélyezi felhasználóinak a hírek megtekintését.
A szokatlan és nagy felháborodást keltő lépés óta a Facebook tárgyalásokat folytat az ausztrál sajtóorgánumokkal és a kormánnyal is annak érdekében, hogy megoldást találjanak a vita rendezésére.