Svédország bevallotta: tévedtek

 

Lebecsültük a koronavírus erejét, nem vettük elég komolyan a második hullámot – mondta a svédországi védekezést irányító virológus. Svédországban is vannak óvintézkedések, de általában lazábbak, mint máshol. Abban reménykedtek, hogy így gyorsabban kialakulhat a tömeges védettség. A virológus azonban most elismerte, hogy csak az oltás fékezi meg a járványt – hangzott el az M1 Híradójában. Nagy-Britannia viszont megint egy lépéssel a világ előtt jár.


Ritka látványt nyújtott a svédországi emberek életvitele tavaly márciusban, amikor szinte az egész világ bezárkózott a járvány elől. Sem az iskolák, sem a munkahelyek, sem az éttermek nem zártak be, az utcák ugyanolyan zsúfoltak voltak, mint a járvány előtt.


A maszk vagy a kesztyű viselése, valamint a társadalmi távolságtartás is csak ajánlott volt. Kizárólag az ötszáz főnél népesebb rendezvényeket tiltották be, illetve látogatási tilalmat vezettek be az idősotthonokban. Akkor sokan üdvözölték ezt a hozzáállást, bár volt, aki tartott a következményektől.

Azóta az ország vezetői beismerték, hogy tévedtek.

Anders Tegnell, az ország legismertebb virológusa pedig a napokban arról beszélt a brit The Telegraph című újságnak, hogy már a járvány kezdetén rosszul tippeltek. Abból indultak ki ugyanis, hogy az influenzát sokan tünetmentesen átvészelik, felgyógyulnak, majd antitesteket termelnek, és így gyorsan elérik a tömeges védettséget.

Védőoltás nélkül nem lehet elérni a tömeges immunitást

A virológus úgy fogalmazott: nagy hibákat követtünk el, és ma már nyilvánvaló, hogy védőoltás nélkül nem lehet elérni a tömeges védettséget. Hozzátette: még decemberben sem vettük elég komolyan a második hullámot, amikor a többi ország már keményen védekezett. Nagy hiba volt – mondta.

A járvány súlyos második hullámával szembesülve Svédország december óta korlátozásokra kényszerült. Bezárták az edzőtermeket, könyvtárakat és uszodákat. A maszkviselést azonban továbbra is csak ajánlották a tömegközlekedési eszközökön, csúcsidőben. A határokon pedig csak azt engedik be, aki felmutatja a negatív koronavírustesztjét.

A svéd kormány szerdán figyelmeztetést adott ki: ha a lakosság nem tartja be az ajánlásokat, az új vírustörzs a következő hónapokban hozzájárulhat a járvány harmadik hullámának kialakulásához.

„Svédországban még mindig súlyos a helyzet. A közelmúltban tapasztalt csökkenő fertőzési mutatók mára megtorpantak, aggasztó, hogy az esetek száma ismét nőtt a múlt héthez képest” – mondta Lena Hallengren egészségügyi miniszter.

Ennek ellenére a hét végén zsúfolásig teltek a Stockholm-közeli sípályák.

A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig csaknem 600 000 koronavírus-fertőzöttet és 12 000 halálesetet regisztráltak. Az áldozatok hozzátartozói közül többen azt szeretnék, ha a felelősöket jogi eszközökkel megbüntetnék.

Megint egy lépéssel a világ előtt jár Nagy-Britannia

Az AstraZeneca oltóanyagát adják be háromszáz fiatalnak, akik egy kutatásban vesznek részt, amelynek célja megtudni, milyen szintű védelem alakul ki tinédzserekben és gyerekekben az oltóanyag hatására.

Az oxfordi kutatással párhuzamosan elindítanak egy másik programot is, szándékosan megfertőznek koronavírussal embereket. 18 és 30 év közötti egészséges önkéntesek jelentkezését várják, akik természetesen kompenzációt is kapnak a részvételükért a kormánytól.

Az önkénteseket biztonságos és kontrollált körülmények között teszik ki a vírusnak, és az egészségi állapotuk folyamatos ellenőrzése közben különböző oltóanyagokat adnak majd be nekik. A cél, hogy kiderítsék, melyik a leghatékonyabb oltóanyag, valamint azt is, hogy milyen a fertőzés pontos lefolyása az emberi szervezetben, és hogyan befolyásolják az oltóanyagok a betegség lefolyását.

Az Egyesült Királyságban már több, mint 15 millióan kapták meg az oltást, ám a fertőzöttek száma még mindig magas.

Jelenleg több mint másfél millió a regisztrált aktív esetek száma. A brit kormány jövő hét elején készül bejelenteni, mikortól enyhít a korlátozásokon.

A brit kormányfő, Boris Johnson úgy nyilatkozott, hogy február 22-én, hétfőn tájékoztat arról, mi vár az országra. „A lezárásból nagyon óvatosan és körültekintően kell kijönnünk, hogy ne kelljen újra visszahozni az intézkedéseket.”

Hétfő óta azoknak, akik járványügyi szempontból veszélyes országból utaznak be az Egyesült Királyságba, tíznapos kötelező karanténba kell vonulniuk egy kijelölt hotelben. A karanténhotel költségeit, ami meghaladhatja akár a 700 000 forintot is, minden esetben az utazónak kell állnia. Aki megszegi a karantént, súlyos pénzbírságra vagy akár börtönbüntetésre is számíthat.