Földrengés rázta meg az atomkatasztrófa helyszínét

 

Erős 7,0-7,3-as magnitúdójú földrengést észleltek szombaton Japán keleti részén, Fukusima prefektúrában, de a földmozgást a 200 kilométerre található Tokióban is érezni lehetett.

(Fotó: MTI/EPA)

Az NHK japán közszolgálati televízió helyi idő szerint vasárnap kora reggel közölte, hogy legalább 96 ember sérült meg Fukusima és Mijagi prefektúrákban és a Tokiót is magában foglaló Kantó régióban. Mintegy 950 ezer háztartásban szűnt meg ideiglenesen az áramszolgáltatás.


Az amerikai földtani intézet korábban 7,1-es erősségűnek minősítette a rengést, amelynek fészke Nami városától 74 kilométerre, 58 kilométeres mélységben volt. A japán meteorológiai intézet szintén mintegy 60 kilométeres mélységben észlelte a rengés központját.

Szökőárriadót nem rendeltek el, de a japán kormány munkacsoportot hozott létre az esetleges következmények kezelésére.

Tíz éve, 2011-ben pusztító, 9-es erősségű földrengés rázta meg Fukusimát. A rengést követő szökőárban csaknem 20 ezer ember vesztette életét, s a természeti csapás a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját idézte elő az ott található Fukusima Daicsi atomerőműben.

A Kyodo japán hírügynökség a szombati földrengés után az erőművet működtető Tokyo Electric Power cégre hivatkozva arról számolt be, hogy az azóta leállított fukusimai erőműben semmilyen rendellenességet nem észleltek.