Szijjártó felavatta Magyarország új konzuli képviseletét Durresben

 

A külgazdasági és külügyminiszter péntek délután felavatta Magyarország új konzuli képviseletét az albániai Durresben.

A rövid ceremónián Szijjártó Péter elmondta, hogy mindig örömteli, amikor Magyarország új képviseletet nyithat külföldön. Rámutatott, ebben a mostani nehéz időszakban nem kell hosszan érvelnie amellett, hogy miért is jó, ha az ország jelen van a világ minden létező pontján.

Tavaly Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akcióját kellett levezényelni. Ha nem lettünk volna jelen a világ oly sok pontján, ezt a műveletet sem tudtuk volna végrehajtani” – jelentette ki.


Hozzátette, bárhol is járnak magyarok a világon, tudhatják, hogy ha bajba kerülnek, a magyar konzulátusok és nagykövetségek segítségére számíthatnak, a képviseleti hálózat további bővítése ezért folyamatosan feladata a magyar külpolitikának.

A miniszter leszögezte: Magyarország és Albánia együttműködése a barátságon és a kölcsönös tiszteleten alapszik, és a képviselet megnyitásával tovább erősödtek a kétoldalú kapcsolatok.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a magyar külpolitika egyik fókusza a Nyugat-Balkán, Magyarországnak nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is, hogy minél jobban menjenek a dolgok ebben a térségben.

Ezért támogatjuk Albánia európai uniós integrációs törekvéseit, valamint támogatjuk a magyar vállalatok minél nagyobb szerepvállalását és jelenlétét az albán piacon” – mondta.

A címlapfotó illusztráció.