A következő hónapokban pöröghet fel a vakcinagyártás

 

Világszerte arra keresik a megoldást, hogyan lehetne rövid idő alatt felpörgetni az oltóanyaggyártást. Franciaországban például heteken belül beindulhat a Moderna oltóanyagának gyártása, és áprilistól a Pfizeré. Németországban is épül már egy oltóanyaggyár, de például az óceán túloldalán Kanada is beindítja a saját gyártást – hangzott el az M1 Híradójában.


Már az új koronavírus-variánsok elleni vakcinán dolgoznak az Oxfordi Egyetem és az Astra Zeneca kutatói. A brit–svéd gyógyszergyár vezetői szerdán közölték, hogy valószínűleg őszre elkészül az új generációs oltóanyag. A kutatócsoport ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az eddigi eredmények alapján a közösen kifejlesztett vakcina megakadályozza a fertőzés okozta súlyos betegségek kialakulását.


Már az első adag biztosítja a védelmet a megbetegedés ellen, és ez rendkívül jó hír. A beoltottak körében elvégzett PCR-tesztek jelentős hányada negatívnak bizonyult, így ők nem adják tovább a fertőzést, és ez érezhetően lassítani fogja a járványt – magyarázta Andrew Pollard, a kutatócsoport vezetője, aki ugyanakkor hangsúlyozta: egészen addig, amíg az oltások ki nem alakítják a közösségi immunitást, ők maguk is azt javasolják, hogy mindneki válzozatlanul folytassa a védekezést.

A brit egészségügyi miniszter szerint az oxfordi kutatások eredménye a londoni kormány stratégiáját is igazolja.

„Teljes mértékben alátámasztja azt a döntést, hogy az úgynevezett megerősítő oltást ne az eredetileg javasolt három hét után adjuk be, hanem várjunk 12 hétig” – mondta Matt Hanckok. Az Egyesült Királyságban épp szerdán jelentették be, hogy az oltási kampány fontos mérföldkőhöz érkezett: már tízmillióan megkapták a vakcina első adagját, és csaknem félmillióan a második oltást is.

Közben Izraelben csütörtöktől már a 16. életévüket betöltött fiatalok számára is biztosítják a vakcinát. A közel-keleti ország oltókampánya rendkívül sikeresnek bizonyult, népességarányosan mostanáig itt kapták meg legtöbben a koronavírus elleni vakcinát. Oltóanyagból nincs hiány, így van, ahol már az elmúlt napokban is fogadták a fiatalokat.

Az európai uniós tagállamokba viszont egyelőre akadozva érkeznek a vakcinaszállítmányok, mivel kicsi a rendelkezésre álló gyártókapacitás. Ezért március elején négy franciaországi telephelyen is megkezdődik a koronavírus elleni oltóanyag előállítása.

Erről állapodott meg kedd este Emmanuel Macron francia államfő a nagy európai és francia gyógyszeripari vállatok képviselőivel. A szóban forgó üzemekben egyelőre a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcináját gyártják majd.

Az államfő szerint nyár végéig minden francia állampolgár számára biztosítják az oltás lehetőségét.

A tervek szerint júliusig a svájciakat is beoltják, közölte nemrég az alpesi ország egészségügyi minisztere, Alain Berset. Az elmúlt hetekben Svájcban is megjelent a koronavírus új, a korábbinál fertőzőbb variánsa, ami nehezíti az oltás megszervezését. A Boden-tavon ezért egy használaton kívüli kirándulóhajón rendeztek be oltóközpontot.

A 90 éves vizi jármű kikötőről kikötőre halad, fedélzetén óránként 24 ember kaphatja meg a vakcinát. Svájc összesen három gyártótól rendelt oltóanyagot, ám az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat már jelezte, hogy a februárra ígért szállítmányt legkorábban márciusban tudja biztosítani.

A címlapfotó illusztráció.